Amikor
Keresztelő Szent János kemény szavakkal felfedte kora embereinek
bűneit, a Jordán folyó mellett az egyszerű polgárok, a katonák, a
háziasszonyok megkérdezték tőle: Akkor hát mit tegyünk? Megkérdezték,
mert érezték, valami nincs rendben. Nem jó az irányvételük nekik sem, a
nép vezetőinek sem. Keresztelő János három dolgot tudott. Tudta, hogy a
Jóisten nagyon szereti az embert, és eljön, amint azt a próféták ősi
jövendölései megígérték. Rá is mutatott Isten Bárányára, aki elveszi a
világ bűneit. Tudta azt is, hogy az emberben rengeteg akadály nehezíti
eljövetelét. Ezért állt oda a nagy forgalmú út mellé, hogy közölje:
elközelgett az Isten országa. Ez a rendkívüli ember azt tanácsolta: új
életet kell kezdenie mindenkinek. A gőg hegyeit, a bűnök és a gonoszság
rettenetes mélységeit egyenes utakká kell varázsolni. Azt is tudta a
Keresztelő, hogy minden ember lelke mélyén ott él a belé teremtett vágy
Isten után, a végtelen szeretet, a szép, a jóság után. Reményik Sándor Istenarc című verse érdekesen vall erről:
"Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok."
Eddig a vers. A világszenny rettenetes teher. Keresztelő Jánosoknak, a
jóakaratú, bűnösökért, szétesett családokért, a vergődő, széthúzó
magyar nemzetért, és népéért aggódó jóakaratú embereknek tudniuk kell,
hogy minden hiba forrása az emberben van. Miért a sok rosszakarat,
gyűlölet, mások üldözése? Miért a sok gyilkosság, miért az egyre több
agyi esemény, szívtragédia, ulcus? Miért rohannak oly sokan az
alkoholhoz, a drogokhoz, a kétségbeesésbe? Mert önmagukkal nincsenek
megelégedve. Kihűlt szívükből a szeretet. Tönkretettek életeket,
összevissza élettársakkal próbálkoznak, nem tudnak másokat boldoggá
tenni. Megölnek születni akaró magzatokat. Ez a sok kudarc, a többi sok
bűn és szennyáradat kivetülnek életükbe. Felőrlik idegrendszerüket. Az
ilyen tönkrement jellemű ember nem való sem apának, sem anyának; sem
papnak, sem apácának; sem miniszternek, sem bíborosnak, sem tanárnak;
ilyeneknek nem szabadna emberekhez közeledni, amíg meg nem térnek, amíg
a sok világszennyet el nem távolítják. A csekély számú krisztusi
emberen kívül ugyan ki meri ezt megmondani a sok-sok lélekgyilkosnak?
Hol láthatók ilyen irányú plakátok? Hol tüntetnek az emberek a bűnök és
a bűnösök ellen, követelvén lelki megtisztulásukat? Hitler őrült lett,
elromlott egészen. Ezért, nem akarván megtisztulni, elrontott, megölt
milliókat. Hazudozott, csalt, lopott. Sztálinról tudom hiteles
forrásokból, hogy kispap világából hogyan süllyedt rettenetes mélyre,
mert önzését, erőszakos szennyét nem akarta, később már nem tudta
megváltoztatni. Depressziós félelmekbe és kétségbeesett vádlásokba és
bosszúállába csapott át. Rettenetesen boldogtalan lett. Gyakorta
kivitette magát a tengerpartra. És amíg a becsapott, megfélemlített
tömeg istenként tapsolta, ő órákon át eltorzult arccal bámulta a
végtelent, hogy még jobban kétségbeessen. Ilyen vezetőkre nincs
szükség. Keresztelő Jánosok, ne féljetek! Hirdessétek a megtérést,
mégha meghurcolnak, ha kinevetnek is. Istenem, mennyi ilyen vezető
helyen lévő ember sorvasztja a családokat, az egyházakat, teszi
boldogtalanná a nemzetet. Ezeknek nincs már érzékük, a szent, a
végtelen értékek iránt. Képesek letiltani gyermekeiknek a
hittantanulást, érzéketlenül játsszák a maguk önző, kisded játékukat,
mit sem törődve azzal, hogy elválásaikkal valamit megölnek a szegény
kis és nagy gyerekeikben és azok lelkében. Mernek elvállalni egész
népre kiható, magas állásokat, és mert ők belül, jellemükben nem
megoldottak, milliókat keserítenek, tesznek tönkre. Nem pártok, nem
nemzetközi összefonódások, nem fegyverek fogják boldoggá tenni az
embert, hanem maga az ember. A megújulni tudó, a megtisztuló, a
bűnbánó, az önmagához őszinte ember. Tetszenek sejteni az Adventnek és
a kis világító gyertyácskáknak az üzenetét?
Az Istenarc című vers utolsó soraival zárom adventi elmélkedésemet:
"Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza."
|
