|
|
|
Adventi naptár 2012 - 5.nap - december 6.
Dr. Kerényi Lajos: Eljött, de még nincs itt, itt van, de még eljön
|
|
„Lilás sors állomásain
Vakult világba vész a cél.
Sikongnak könnyvonatjaink.
A füst fáradtan fojtogat,
pergő acélharagja fúj,
s mocsári őrületbe hull.
VALAKI MÉGIS RÁNK AKAD?
Talán azért mert fáj neki
Álmunk, a gyarló gyermeki.
Holczer József piarista atyánk remek adventi verse megsejtet valamit
abból a mélyre süllyedtségből, amit a Szentírás a világ bűnének (ős-
vagy eredeti bűn) következményeként így jellemez: értelmünk
elhomályosult, akaratunk rosszra hajló lett. A pápa a Hit és Ész című
enciklikájában így ír e drámáról: „Az
ember teljesen és abszolút módon független akart lenni a teremtőjétől.
Ősellenségébe minden további férfit, nőt bevont. A lélek szeme már nem
lát világosan. Az emberi ész lassan önmaga rabja lett.”
Mély lélektani okok miatt a vegetáció, vagyis földi túlélésünk
kegyetlen küzdelme, ön- és fajfenntartásunk véget nem érő folyamata
ezer és ezer torzulást szenved, sok boldogtalanságnak forrása, hiszen
Isten nélkül végül is minden „mocsári őrületbe hull”, amint fent
idézett költőnk mondta, és „vakult világba vész a cél.”
Az adventi idő sötétje is ezt a szomorú emberi szindrómát jeleníti meg.
Mi a sötétség? A tudatlanság, a sok hazugság, a szellemi képzetlenség,
az erkölcsi romlás, hit nélküli élet, családok szétesése, magukra
hagyott gyermekek könnyei, a depresszió, a félelem, a magány és
elhagyatottság, a szenvedések, a betegségek, a kilátástalanság és a
halál. Azért fájnak ezek, mert Alkotónk a boldogságra teremtett és
hívott minket. Valahol a lélek mélyén, annak ősélményeiben ott a
kiirthatatlan vágy a végtelen után, ahol nem kell félni, és ahol
szeretnek. Komolyan megalapozott tudományos és lélektani megfigyelések
is igazolják. Jung pszichiáter és pszichológus ősi nyomnak nevezi
ezeket, melyek hozzátartoznak az emberhez. Szó szerint így beszél: „Pácienseim
között egy sincs, akinek problémája ne vallási jellegű lenne. Abba
betegszenek bele, hogy elvesztették azt, amit az élő vallások híveiknek
megadnak. Nem is gyógyul meg senki, amíg el nem jut Istenhez, az élő
szerető Megmentőhöz.”
Az
általam látogatott igen sok beteg is kivétel nélkül fölfigyel a papra,
aki minden rábeszélés nélkül is (Isten mentsen meg bennünket ettől) a
transzcendenst jeleníti meg. Micsoda adventi izgalom és mozgolódás egy
pap megjelenése. Egyre többen e javuló magyar társadalmi atmoszférában
örülnek, mások kérdeznek, beszélgetni akarnak. Vannak, akik
felháborodnak.
Ez is végeredményben jó jel, hiszen látszik, hogy érinti őket, csak még
sok bennük az előítélet. A rejtett Isten, aki gyakran alig feltűnő,
mint a megtestesült Istenfiú a jászolban vagy a kereszten, mint egy
központi energia a lélek mélyén aktívvá szeretne válni. Ha ezt lehetővé
tesszük, az erőt, békét, örömet teremt bennünk (próbáljuk ki), ha
elhanyagoljuk, belső ürességbe, gyakran kétségbeesésbe zuhanunk (ezt ne
próbálja ki). Az emberiség íme: szinte belehal lelkileg az Isten
hiányába és keresésébe, különösen kataklizmák idején. Ó adventek,
szomorú, mégis reményteljes adventek! Mi a küldetésünk? Ezen
ősenergiákat mozgásba hozni magunkban és másokban is. A pápa így szól a
fönt említett enciklikájában: „Senki,
sem a filozófus, sem az egyszerű ember nem képes megkerülni ezeket a
kérdéseket. A válaszoktól függ: lehetséges-e egyetemes és abszolút
igazság elérése, vagy sem?” „De, hogy állattá süllyedjen, akinek
lelke volt, ó jaj nem lehet!” – kiált fel Ady. Idézett költőnk pedig
felteszi a kérdést: Valaki mégis ránk akad? Aki lehetővé teszi az
elindulást és a kibontakozást a boldogság felé?
A sötét templomokban így ádvent táján egyre több fény gyúl meg a kis
koszorún. Ezek mit jelentenek? Hogy a hozzánk eljött Isten velünk,
köztünk marad. Emmánuel az Ő neve: velünk az Isten. Ő nem hagyja magát
innen kiutasítani. Megmondta: veletek maradok a világ végezetéig.
Minden más hamis isten, minden más földi hatalom megy, de Ő marad. És
övé lesz a végső győzelem. Földi zarándokútja – mi magunk is látjuk –
véres út.
Aki mellé szegődik, tapasztalja ezt. A Szentatya gyönyörű idézetével (az enciklikából) fejezem be adventi elmélkedésemet:
„Az emberré
lett Ige – az immanens gondolkodásmód föltételekhez kötöttsége a
technokrata logika beszűkülései közepette – az igazi vezércsillaga az
embereknek. Ő az Istentől felkínált legnagyobb lehetősége arra, hogy a
szeretetnek a azt az eredeti tervét, mely teremtéssel vette kezdetét,
újra tökéletesen megtalálják. Az IGAZ megismerésre vágyó embereknek,
amennyiben még képesek önmagukon és saját terveiken túl fölfelé
tekinteni, megadatik a lehetőség, hogy az igazság útján járva
visszanyerjék az igazi kapcsolatot Istennel, az emberekkel és saját
magukkal.”
|
|
|
