1917.
május 13-án egy Cova da Iria nevű helyen, a fatimai egyházközség
területén három pásztorgyermek őrizte nyáját: a tízéves Lúcia, és
unokatestvérei, a kilencéves Ferenc és a hétéves Jácinta. Délben szokás
szerint elimádkozták a rózsafüzért, majd játszani kezdtek ott, ahol ma
a fatimai bazilika áll. Hirtelen nagy fényességet láttak, amit
villámnak gondoltak, és úgy döntöttek, hazasietnek még a vihar előtt.
Ám rögtön ezután újra fényt láttak, és egy kis tölgyfa fölött (ahol ma
a Jelenési kápolna áll), megpillantottak egy "Asszonyt, aki ragyogóbb
volt, mint a nap". Az Asszony imádságra buzdította a kis pásztorokat,
és kérte őket, hogy öt hónapon át minden hónap 13-án jöjjenek el Cova
da Iriába. A gyermekek teljesítették a kérést – június, július,
szeptember és október 13-án a Szűzanya megjelent nekik. Augusztusban
19-én történt a jelenés, mert 13-án a gyermekeket kihallgatás miatt
fogva tartotta Vila Nova de Ourém kerületi elöljárója.
A jelenések alkalmával a Szűzanya mindig arra kérte a gyermekeket, hogy
imádkozzanak, hozzanak áldozatot a bűnösök megtéréséért, és
engeszteljék Szeplőtelen Szívét az ellene elkövetett vétkekért. A
júliusi jelenés alkalmával a gyermekeknek látomásban volt részük a
pokolról. A Szűzanya ekkor kérte először, hogy ajánlják fel
Oroszországot az ő Szeplőtelen Szívének. „Ha kérésemet teljesítik,
Oroszország megtér, és béke lesz, ha nem, akkor tévtanait az egész
világon el fogja terjeszteni, háborúkat és egyházüldözést fog
előidézni, a jó embereket kínozni fogják, a Szentatya sokat fog
szenvedni, több nemzet megsemmisül, végül azonban Szeplőtelen Szívem
diadalmaskodni fog. A Szentatya fölajánlja nekem Oroszországot, és az
megtér. A világra pedig egy békés kor virrad…” – írja Lúcia nővér
Emlékezéseiben.
A jelenéseknek gyorsan híre kelt, és az utolsó alkalommal, október
13-án, mintegy 70.000 ember volt jelen Cova da Iriában. A Szűzanya
kijelentette, hogy ő a Rózsafüzér Királynője, és azt kérte, hogy
építsenek kápolnát a tiszteletére. A jelenés után történt a híres
napcsoda. A Szűzanya újra kérte, hogy Oroszországot ajánlják fel
Szeplőtelen Szívének.
Évekkel a fatimai események után Lúcia nővér elmesélte, hogy 1916-ban
történtek más jelenések is, három alkalommal, a Loca do Cabeço nevű
helyen, szintén közel Fatimához. Akkor egy angyal jelent meg a három
pásztorgyereknek, és bűnbánatra, imádságra kérte őket. Lúcia később
szerzetesnővér lett, 1921-ben lépett be a Dorottya-rendbe, és néhány
évet Spanyolországban élt, Vilarban illetve Tuy-ban. A Szűzanya ott is
többször megjelent neki, és azt kérte, tartsanak ájtatosságot öt
egymást követő szombaton: imádkozzák a rózsafüzért, elmélkedjenek a
titkokon, gyónjanak és áldozzanak, hogy a Mária Szeplőtelen Szíve ellen
elkövetett bűnöket jóvátegyék. Lúcia 1948-ban belépett a sarutlan
kármelita rendbe, és a coimbrai Szent Teréz kolostorban élt haláláig.
Később többször is ellátogatott Fatimába: 1946-ban, 1967-ben, 1981-ben
is ott járt, hogy a jelenésekről készülő képek munkálatait segítse.
Lúcia nővér 2005. február 13-án hunyt el Coimbrában, életének 98.
évében.
Lúcia nővér unokatestvéreinek élete és sorsa:
Marto Ferenc
1908. június 11-én született Aljustrelben. Érzékeny és visszahúzódó
természet volt, azért imádkozott és tartott bűnbánatot, „hogy az Úr
Jézust vigasztalja”. Tüdőgyulladásban halt meg 1919. április 4-én,
szülei házában. Földi maradványait 1952-ben vitték át a plébánia
temetőjéből a fatimai bazilikába.
Marto Jácinta
1910. március 11-én született Aljustrelben, Ferenc húga. 1920. február
20-án halt meg egy lisszaboni kórházban, hosszú és fájdalmas betegség
után – szintén tüdőgyulladásban –, minden szenvedését felajánlva a
bűnösök megtéréséért, a világ békéjéért és a szentatyáért. Teljesen
épen maradt holttestét 1951-ben helyezték örök nyugalomra a bazilikában.
A fatimai látnokok – Marto Ferenc és Marto Jácinta – boldoggáavatási
pere 1952-ben indult, II. János Pál pápa 2000. május 13-án avatta őket
boldoggá.
