|
|
|
|
Dr. Szabó Zoltán: Nagyböjt
|
Az
idei nagyböjt nyitányát, vasárnapját, egy egyszerű, de megragadó
természeti jelenség felidézésével kezdem. A víz azon tulajdonságával,
amely a gravitáció ellenében fölfelé képes tornászni magát. Elég a
vízbe egy hajszálcsövet belelógatni, a víz azonnal fölszökik a csőben.
Amint tudjuk a jelenség magyarázata az, hogy a hajszálcsőben futó
vízmolekulák között fellépő feszítőerő a hajszálcső belsőfalának
támaszkodó molekulákat fölfelé tornáztatja. Azért idéztem fel ezt a
fizikai jelenséget, mert a vízmolekulák között feszítő erőhöz hasonló,
gigantikusabb méretben bennünk is feszül a test és lélek között. Ezt
mindannyian érezzük, tudjuk. Azt is, hogy ennek a két erőnek a
mérkőzése, feszülése, játékának alakulásán múlik, hogy változik az
élete, szétfolyik-e, ellaposodik-e, mélyre jut-e, vagy a megfelelő
„hajszálcsővezeték” biztosításával az ellentétes gyök feszítő ereje
feltornáztatja az élet erőrendszerét?!! Ez a „csőrendszer” a mi vallási
gyakorlatunkban a bűnbánat, böjt, önmegtagadás, ima stb. Semmi különös
nincs abban, hogy azok a történelmi egyéniségek, akik az emberiség
ügyének, sorsának hatalmas erejű előbbre vivői voltak. Elsősorban lelki
erejük különös befolyással bírtak.
Például Mózes, aki 40 napig
visszavonult a Sinai-hegyre, visszatértekor olyan sugárzó volt az arca,
hogy a nép nem tudott a szemébe nézni.
Jézus, elvonult a pusztába és a 40 napos böjt után, legyőzte a sátánt.
Nem
kérdéses, hogy a saját életvitelünk alakulásában erőrendszerünk
tekintetében a döntő, kap-e helyet, milyen helyet, ez a lélektani
mechanizmus?
Amíg ez kényszer, felszólítás, kötelesség szintjén van,
addig – bocsánat - olyan mintha bottal kellene kergetni a kutyát, hogy
nyúl után fusson. Saját tapasztalat, megízlelés, megszeretés révén
válhat a lemondás, a böjt hatékonnyá. Csak ebben a lelkületben válik
világossá, mit jelent a ránk köszöntő nagyböjti időszak, amely a
homlokunkra hulló hamuval veszi kezdetét. Itt nem vár ránk becsapás,
félrevezetés, egyedül itt kapjuk meg az egyértelmű biztatást és irányt,
hogy merre menjünk. A nagyböjt azért gyönyörű időszak, mert a lelki
végelgyengülésből a fölerősítésnek lehetőségét hozza el.
Erre
van égetően szükségünk mindegyikünknek. Ezt kell jóízűen továbbadni
ifjúságunknak, mert ezen ismeretek és értékek hiányában szenvednek
tömegesen. Középiskolai hitoktatói élményeim között szinte hihetetlen
emlékeim vannak. Így a nagyböjti időben az önmegtagadás, ima, böjt,
alamizsna lelki gyakorlatairól kezdtem beszélni, több osztályban
fölnevettek, szinte kórusban hahotáztak, óra végén pedig bocsánatot
kértek tőlem. Ne haragudjak, azért nevettek, mert ezekről a komoly
dolgokról ők nem is hallottak, sem otthon, sem az iskolában.
A
mai napon azért lép elénk a 40 napig böjtölő Jézus, hogy saját
példájával biztosítson bennünket, hogy az előttünk álló 40 kegyelmi nap
alatt sikerüljön saját arcunkat, az isten által Isten által elgondoltat
megtalálni. Ennek az arcnak a megtalálásáról ír Reményik Sándor Istenarc című versében.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, mikép került a mélybe.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnk egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.
Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.
|
|
|
