|
|
|
Dr. Szabó Zoltán: Húsvétvasárnap
|
A
próféta már előre megmondta Jézusról, hogy a megroppant nádat nem töri
össze, a füstölgő mécsbelet nem oltja ki, szavai, tanítása mégis emberi
világokat forgatott fel. A hatalmasok, a biztos székeken ülők ezek
hatására bizonytalanná váltak, s nem találtak kínzó helyükben más
megoldást, minthogy megölik a názáreti Jézust. Szinte menetrendszerűen
a prófétai jövendölések forgatókönyve szerint hajtják végre az
elfogatását, vallatását, sőt kínzását és a kivégeztetését. Mindezt
azért, hogy kínzó belső feszültségük megszűnjön, megnyugodjanak. A
zsidó nép vezetői azért siettek a lebonyolítással, hogy az ünnepekre
minden rendben legyen. Biztosak voltak abban, hogy a kínzás, a
megalázás, aminek Jézust kitették, már összetöri. A kivégzettek
fájáról pedig még senki sem szállt le, de azért a biztonság kedvéért a
katona átszúrta oldalát. Majd a levétel után gyolcsba úgy
begöngyölték, hogy attól még az élő is meghalna. A sír bejáratához
hatalmas követ hengerítettek, lepecsételték, és őröket állítottak oda,
hogy őrizzék.
A tettesek által remélt megnyugvás azonban nem
következett be. Sőt a húsvét reggel és a közvetlen utána következő
események forgatták fel az emberek életét, és teremtettek egy új
világot. S ma, a kereszten kiszenvedett, de harmadnapon
feltámadott Istenember felé fordul a világ, és fordulunk mi is. És
várjuk, hogy zaklatott, sokszor bizonytalankodó, kételkedő lelkünket Ö,
a feltámadott erősítse, nyugtassa meg. Ezért a következőket kellene
tisztán látnunk! Húsvét hajnalán a Jézus sírjához érkező asszonyok, az
oda rohanó apostolok üres sírt találták. Ez az elborult lelküket csak
megzavarta.
De Jézus váratlanul megjelent
-az emmauszi tanítványoknak,
- a hitetlenkedő Tamásnak,
- a többi apostolnak.
Ezek
az események már egyértelműek, félreérthetetlenek és meggyőzőek voltak.
Nem az üres sír, nem az apostolok hite bizonyította és bizonyítja a
feltámadást, hanem az Isten által tett események szülték meg a
rendíthetetlen hitbéli bizonyságot. Mi sem az üres sírhoz megyünk, nem
a halottat keressük, hanem az életet, az élő Krisztust. Mi sem tudunk
mást mondani, mint az apostolok: „Uram, kihez mennénk, hiszen az örökélet igéi Nálad vannak.” Ezek pedig élnek a kimondóval, Jézussal együtt. Ez az élet a mi örök vágyunk biztosítéka. Ezt kell tisztán látnunk.
A
húsvéti hitet nem mi találtuk ki, hanem Isten tetteivel kelti fel
bennünk. Ahogy nem mi szerettük előbb az Istent, hanem Ő szeretet
hamarabb minket. Ez a sorrend azonos az apostolok hitében is. Nem az
apostolok keltették életre Jézust, hanem Jézus az apostolokat. Nem a mi
hitünk jóvoltából él Jézus, hanem mi élünk általa. Reményünk alapja,
hogy Isten tette föltétlen megőrzi hitünket, akárcsak szeretete
szeretetünket. Isten nem minket bízott meg, hogy megszabadítsuk a
halálfélelemtől a világot: Maga vállalta ezt a feladatot. A tanítványok
nem maguktól találtak rá a hitre, hanem a föltámadottal való találkozás
vette rá őket, hogy jobban bízzanak a szabadságukban, mint a
szolgaságban; az életben, mint a halálban; az örömben, mint a
halálfélelemben.
Ez a hit döntést kíván tőlük is és tőlünk is.
Ma örüljünk, hogy van húsvét és van feltámadás, ezt az örömet éltessük, és az éltessen minket. Amen
|
|
|
