Az egész világ az Istennel való egységre vágyik, mégis egy áthághatatlan akadályba ütközik. Semmi sem juthat el Krisztushoz, ha maga Krisztus nem fogadja be, és nem vezeti magához. Így az univerzum sír, mivel szenvedélyes vágyakozása és a képtelensége két ellentétes irányba húzza.

Ki mondja ki tehát a világ alaktalan tömege fölött azokat a szavakat, melyek lelket adnak neki? Milyen hang döntheti le az Isten és a Teremtés közötti falat, amely akadályozza a Teremtést, hogy eljusson Őhozzá? Újra és újra ismételni fogjuk az isteni Igéket, ma, holnap és mindig, amíg az átalakulás teljessé nem lesz: „Ez az én Testem”. Amikor Krisztus, kitágítva a Megtestesülés mozgásterét, a Kenyérben száll közénk, hogy szétossza magát nekünk, tevékenysége nem korlátozódik csupán az anyagi értelemben vett partikulára. A transzszubsztanciáció kisugárzik az egész Univerzumra, bár gyöngítve, mint valódi átistenülés.