Norbert 1080 körül született az Észak-német - holland határ közelében Genep várurának fiaként. Szülei - egy látomás alapján - már kis korában úgy gondolták, hogy Isten a papságra hívja. Már nagyon korán elhelyezték egy káptalanban (püspök körüli papi testület), ahol megkapta a kisebb rendeket, de nyilvánvalóan nem volt szándékában papnak lenni. Gazdag volt, pompakedvelő, tüzes kedélyű és igen hajlott a szélsőségekre. Életét egyre inkább a földi örömökre rendezte be. Mindezek ellenére ifjúságát semmiféle ballépés nem terhelte. Előkelő származása révén Xanten város társaskáptalanjának tagja lett, ebből szép javadalmat húzott, de kanonoki kötelességét, a kórusima éneklését valószínűleg mással végeztette. Igen tehetséges volt, ezért Henrik császár udvari kancellárként alkalmazta. Életrajzai látványos, pálforduló-szerű megtérésről tudósítanak, mely után felszentelt papként szeretett volna élni xanteni kanonoktársaival, őket azonban nem sikerült visszafordítani az eredeti szigorú kanonoki életformához. Norbert ezért a pappá szentelése előtti napon minden vagyonát szétosztotta, majd a pápa engedélyével mezítlábas, darócruhás vándorprédikátor lett.
1110-ben a kölni érsekkel együtt elkísérte Rómába V. Henrik császárt. Ott látva a pápa kiszolgáltatottságát, valamint a világi hatalom és az egyház közti feszültséget, Norbert megérezte, hogy választania kell a császár és a pápa között. Később fölajánlottak neki egy püspökséget, ami akkoriban nagy vagyont is jelentett, de ő nem fogadta el.
1115-ben történt igazi megtérése egy kolostorban, ahol kapcsolatba került néhány, reformot sürgető szerzetessel. Ekkor szenteltette magát pappá a kölni érsekkel. Szembefordult a káptalan életstílusával, amihez ő is tartozott. Lemondott javadalmairól, birtokairól. Pénzét szétosztotta a szegények között és vándorprédikátorként járta az országot. A források tanúsága szerint rendkívül jól tudott prédikálni. Kezdetben fő törekvése volt, hogy a viszályokat elsimítsa, később tüzes beszédeivel követőket toborzott az új életformához, amit alapított. Minden gondja a szegényekre és az apostoli életre irányult. Fontosnak tartotta a pápával való egységet. Elment II. Kallixtuszhoz, hogy ő újítsa meg prédikációs engedélyét.
Társaival Prémontré völgyében kolostort alapított, ahol az ágostonos regula szerint éltek közös életet. Erről a helyről kapta nevét az új közösség: premontreiek. Szent Ágoston regulája a püspök körül, közösségben élő világi papok életszabálya, így lettek Norbert és követői maguk is szerzetes kanonokok. Öltözékük is kifejezte irányzatuk kettősségét: a fehér, kártolatlan gyapjú a vezeklő szerzetesek ruhájának anyaga amelyhez kanonoki gallér járul. A premontreieknek a kolostori elmélyedést, tanulmányokat társítaniuk kellett a világban folytatott működéssel, és azzal, hogy tanúságot tegyenek az evangéliumról keresztények és nem keresztények között. Norbert olyan szerzetesrendet alapított, amely a szemlélődő szerzetesi életformát összekötötte az apostoli tevékenységgel. Norbert monostorait városokba, vagy forgalmas helyek közelébe építette, de életük centruma nem a monostor volt, hanem a "nyitott" templom, az abban végzett ünnepélyes liturgia, melyet nem a szerzetesek rítusa, hanem az ünnepélyesebb székesegyházi, "világi" szokás szerint végeztek.
Norbert továbbra is vándorszónok akart maradni anélkül, hogy egyetlen apátsághoz kötné magát. 1126-ban Rómába ment, és ott megkapta a pápától az általa hozott reform, illetve általa alapított rend jóváhagyását. Norbert hat év után első követőjére, Hugóra bízta Prémontrét. Ugyanebben az évben Magdeburg érsekévé választották, és ettől kezdve jelentős szerepet kellett játszania korának történelmében. A II. Ince és II. Anaklét közt támadt egyházszakadás idején Norbert az elsők között állt Ince pápa pártjára. Egyházmegyéjének megújításával számos nehézségbe ütközött, ellenségeket is szerzett magának, de fáradhatatlanul dolgozott a belső megújulásért és a misszióért.
1134. június 6-án, 54 éves korában hagyta itt a földi életet. XIII. Gergely pápa avatta szentté 1582-ben. Magdeburgban temették el szerzetestársai a Mária templomban, de földi maradványait XVI. század végi szentté avatása után a prágai Strahov premontrei monostorába vitték és jelenleg is ott találhatók.