Áron főpap nemzetségéből származott és Cirenalka tartományban született. Márk gyermek volt, amikor Keresztelő János föllépett és Jeruzsálemben az Úr Krisztus meghalt és föltámadt. Eredetileg János volt a neve, de Márkra (Marcus, nehéz kalapácsra) változtatták beavatási névként. Állítólag azért, mert úgy alakítja az embereket, mint kalapács a forró vasat. Némelyek szerint Jézus Krisztus 72 tanítványának egyike, mások szerint Jézus Krisztus feltámadása után tért meg. Márk anyja házát az első jeruzsálemi keresztények rendelkezésére bocsátotta. A feltámadás után Márk anyjának háza lett Péter szállása, így az ifjú Márk az elsők között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek. Péter ezért mondhatja őt a fiának (1Pét 5,13).
Kr.u. 45-ben Szent Pál és Barnabás Ciprus szigetére indult, és magukkal vitték Márkot is (Barnabás Márk nagybátyja volt). Befejezvén ciprusi küldetésüket, Pál vezetésével Asia tartománya felé vették útjukat és Pergében kötöttek ki. Mikor azonban Pál úgy határozott, hogy elindulnak a tartomány fővárosa, a piszídiai Antiochia felé, Márk megriadt a nehézségektől és visszatért Jeruzsálembe.
A hagyomány úgy beszél Márkról, mint "Péter tolmácsáról". Ezzel függ össze evangéliuma is. A rómaiak ugyanis, látván, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. Márk ezt meg is tette (50 és 60 között), Szent Péter prédikációiból összeállította latin nyelven az evangéliumot. 
Szent Péter Márkot Egyiptomba küldte, hogy ott mint püspök térítsen. Márk 49-ben volt először Egyiptomban; majd 60-ban ismét Egyiptomba, Alexandriába ment, és az akkor már kész evangéliumot terjesztette, sokakat megtérített. 12 éven át tevékenykedett Egyiptomban. A hagyomány Márkot mint az alexandriai Kopt Ortodox Egyház alapítóját és vértanúját tiszteli. Ő volt a város első püspöke, és valószínűleg Traianus császár idejében (98-117) szenvedett vértanúságot.
Április 25-én Márkot a liturgia közben az oltárnál támadták meg és fogták el. Kötelet kötöttek a nyakára, és úgy vonszolták a sziklás ösvényeken maguk után. Vére megfestette a sziklákat. De nem halt meg, ezért bedobták egy börtönbe, hogy megtanácskozzák, másnap miképp végezzenek vele. Éjfélkor azonban földrengés támadt, megjelent az Úr angyala, és így szólt hozzá: "Márk, Isten szolgája, aki az Egyiptomba rendelt szent hírnökök fejedelme vagy, íme, a neved fölvétetett az élet mennyei könyvébe, és emlékezeted nem halványul el soha. Mert társa lettél az égi erőnek, amely lelkedet az égbe vezérli, és részed lesz az örök világosságban." E látomás vigasztalásával a szívében Márk égre tárt karokkal így imádkozott: "Uram, Jézus, hálát adok neked, mert nem hagytál magamra, hanem szentjeid közé számláltál engem. Kérlek, Uram, Jézusom, békességben vedd magadhoz a lelkemet, és ne engedd, hogy kegyelmedtől elszakadjak!" Amikor ezt kimondta, megjelent neki az Úr, úgy, ahogy tanítványai között járt szenvedése előtt, és így szólt hozzá: "Békesség veled, Márk, mi evangélistánk!" Ő pedig így válaszolt: "Uram, Jézus Krisztusom"' - azzal az Úr elment tőle. Másnap reggel összegyűlt a város népe. Kihozták a börtönből, ismét kötelet kötöttek a nyakára, s közben gúnyolódtak: "Vezessétek a marhát Bucoliba!" Márk, miközben a földön vonszolták, így fohászkodott: "Uram, a kezedbe ajánlom a lelkemet!" - és kilehelte lelkét. A pogányok nagy máglyát raktak, s el akarták égetni, de hirtelen fergeteges szélvész és felhőszakadás támadt, úgyhogy az áradó víz elől menekülniük kellett. Akkor jöttek a keresztények, és eltemették Bukolesben. Ereklyéit később Alexandriába szállították. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől Velencébe vitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje. Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma a XI. századtól, április 25-én üli meg.
Ezekiel próféta jövendölése alapján oroszlánnal ábrázolják, mert azzal kezdi evangéliumát: " A pusztába kiáltó szava: Készítsétek az Úr útját!".