Jézus pusztai megkísértése visszautal a választott nép sivatagi vándorlására, az ott átélt kísértésekre. A nép kenyeret és húst követelt, és így kísértette Istent: "Köztünk van-e az Úr, vagy nincs?" (Kiv 17,7). A sátán ehhez hasonlóan próbálja rávenni Jézust is arra, hogy kenyeret biztosítson magának, és Istent kísértse. Jézus kiállja a pusztai kísértést: általa egy új kivonulás kezdődik, az igazi ígéret földje, az Isten országa felé.
Jézus kísértései utalnak a nyilvános működésére is. A kenyérszaporítás után a nép királlyá akarja őt tenni. Jézus ellenáll a kísértésnek, hogy pusztán földi jólétet, javakat adjon, és ezért cserébe ünnepelt Messiás király lehessen: elmenekül a tömeg elől a hegyre, egyedül (Jn 6,15). Később, amikor Jézus először beszél a szenvedéséről, Péter értetlenkedik és le akarja beszélni őt, mire Jézus, felismerve szavában a kísértő hangját, így felel: "Távozz tőlem, Sátán!" (Mk 8,33). Végül még a kereszten függve is próbálják őt rávenni arra, hogy a dicsőséges Messiás király útját válassza, szálljon le a keresztről (Mk 15,30).
Jézus, amikor nemet mond a kísértőnek, akkor az Atya által akart utat választja, a kereszt, az odaadás, a szenvedése által üdvösséget hozó Messiás útját. Erre utal a harmadik kísértés is: "Vesd le magad a templom tetejéről." A zsidóság úgy várta a Messiást (legalábbis több hagyomány így tartotta), hogy az égből fog alászállni, és a templomba fog érkezni. Ha Jézus így érkezett volna, sokan hittek volna benne.
Jézus kísértése tehát a kereszt útjának elutasítása, a könnyebb, szélesebb dicsőségesebb út választása volt. A mi életünk nagy kísértése is lényegében ugyanez. Dobd el a keresztedet! Miért áldoznád fel magadat, miért lennél nagylelkű, hűséges? Válaszd önmagadat, a könnyebbik utat!
Pedig az ember az odaadásra, a szeretetre született. Ingyenesen kaptuk magát az életünket, ezt a nagyszerű, csodaszép világot, szüleink és nagyszüleink szeretetét. S arra kaptuk, hogy egyszer majd épp ilyen bőkezűen adjuk tovább. Az ember akkor lesz boldog, ha sikerül odaadnia az életét. Ha egy házas ember állandóan visszavonogatja a valaha kimondott igenjét, ha mindig másról álmodozik, akkor rengeteg energiát veszít, és panaszkodásból, boldogtalanságból fog állni az élete. Ha azonban képes azt az első igent nap mint nap újra kimondani, igyekszik az életét odaadni a szeretteinek, akkor a teher könnyűvé válik (vö. Mt 11,30).
Gyökössy Endre jegyezte fel: egyszer vidékre utazott igen nagy csomaggal. Leszállva a vonatról nehezen cipelte a terhet. Arra jött egy parasztember, és odaszólt neki: "Vegye a vállára, úgy könnyebb!" Tényleg könnyebb volt. Attól kezdve ez a mondat a lelkész egyik életfilozófiájává lett. Ha valaki kelletlenül viszi az élete terhét, ha folyton le akarja dobni, a teher attól csak kétszer olyan nehéz lesz. Ám ha a kapott terhet a vállára veszi, ha képes hittel és szeretettel igent mondani rá, akkor a teher átalakul, keresztté nemesedik, amely emel minket, és mintha könnyebb is volna...