Nem is csak a kis csecsemőnek van égető szüksége erre a fajta teremtő szeretetre, hanem a felnőtt embernek is éppen így. Hadd idézzek fel egy esetet abból az időből, amikor a katonaságnál voltunk, és minket kispapokat büntetett előéletű fiatalokkal együtt tettek egy laktanyába. Volt ott egy nagytermetű cigány fiú, aki rettenetesen rondán káromkodott, mindenkinek az anyját szidta, s ami a legmeglepőbb volt, a végén mindig a saját anyját is szép cirkalmasan mindennek elmondta. Csodálkoztunk rajta, és egyszer megkérdeztük tőle, hogy miért szidja a saját anyját is. Elmondta, hogy amikor ő megszületett, az édesanyja, úgy ahogyan volt, a szülés után egy rongyba betekerte és otthagyta egy kórház lépcsőjén. Soha életében azt sem tudta meg, hogy hogy hívták a szüleit. Vezetéknevet is az állam adott neki. Azt sem tudta meg, hogy vannak-e testvérei, egy szál egyedül nőtt fel a világban. Akkor megértettük, hogy miért beszél ő így. Nem tudta, hogy mit jelent az, hogy édesanya. Ahol nekünk az édesanyánk iránti szeretet és hála volt a szívünkben, ott neki egy nagy seb volt. A beszéde tükrözte az életének a megsebzettségét. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy így van ez a mi életünkben is. Az, hogy hogyan beszél valaki, az tükrözi azt, hogy milyen a lelke. Szavaink a szívünkből jönnek elő. A beszéd a lélek tükre. Ha valaki észreveszi azt, hogy sok csúnyaság is kijön a száján, az egy rossz jel. Jelzi, hogy talán valami belül is durvábbá vált, megváltozott. Volt ezzel a fiúval aztán egy nagyon szép élményünk karácsony előtt. Őt sem engedték haza, mert nagyon sok konfliktusa volt a tisztekkel, és minket kispapokat sem. Nem volt a laktanyában semmiféle karácsonyi ünnep, még karácsonyfát sem állítottak fel. Tudtunk azonban a fenyőfákról néhány gallyat törni, szereztünk egy-két gyertyát és volt néhány narancsunk, valaki kapott egy csomagot és abból maradt még néhány narancs, ez volt a teljes karácsonyi díszlet. Estefelé, ahogy a tisztek elmentek, a szobában énekeltünk néhány karácsonyi éneket, és utána elhatároztuk, hogy ezt a néhány narancsot odaadjuk ennek a fiúnak, akitől ahogy mondtam, elég sokat szenvedtünk. Döbbenetes volt, ahogy odaléptünk hozzá és a kezébe adtuk, ez a hatalmas termetű fiatalember elkezdett sírni. Azt mondta, hogy ő még soha életében ilyen ajándékot nem kapott. Csak „egyforma” ajándékot kapott, amit mindenkinek adnak az intézetben. De hogy neki személyesen bárki bármit adjon, ez most először fordult elő vele életében. A szeretet életet adó erő. Hogy ha valaki átéli azt az ajándékot, amit Isten ad nekünk, az ő szeretetét, akkor természetes lesz az, hogy azt másoknak is továbbadjuk, hogy mi is hasonlóvá válunk az Eucharisztiához. A mi életünk is megtört kenyér lesz, odaadott élet. Ahogy gyönyörűen mondja a magyar mondás a nagylelkű emberről, jó, mint egy falat kenyér: sokan táplálkozhatnak belőle. Jézus a saját testét adja nekünk, azért, hogy testvérekké tegyen minket és eggyé tegye ezt a világot. Fel akarja építeni az ő különleges, titokzatos testét. Ahol egymásnak valóban testvérei vagyunk, egy lélek jár át minket: Krisztus szeretetének a lelke, s ezáltal eggyé lehetünk, testvérekké válunk.