|
|
|
Dr. Székely János: Az élet szántóföldjén |
A
talentumokról szóló példabeszéd mind Máté (Mt 25,14–30), mind Lukács
evangéliumában (Lk 19,11–27) megtalálható, de jelentősen eltérő
változatban. Valószínű, hogy Máté és Lukács a szájhagyományban
kialakult két eltérő formát ismert meg és illesztett be evangéliumába
egymástól függetlenül.
Az eredeti jézusi példabeszéd valószínűleg
mínákat említett. Egy talentum hatvan mínának felelt meg, egy mína száz
dénár volt, egy dénár pedig egy napszámos napi bére. Egy talentum
körülbelül húsz kilogramm nemesfémet jelentett, Fülöp negyedes
fejedelem egyévi jövedelme száz talentum volt. A kisebb értékű mínához
illik a megjegyzés: „A kevésben hű voltál” (Mt 25,21). Az eredeti
példabeszédben valószínűleg nem szerepelt az idegenben királyságot
szerezni akarás motívuma (ez Arkhelaosz királyra utal, aki Rómába ment,
hogy megszerezze az uralkodói kinevezést, de ugyanakkor követségek
mentek ellene is; Lk 19,12), és későbbi kiegészítés az ellenfelek
elpusztításának motívuma is (ez Jeruzsálem pusztulására utal; Lk
19,27). Az eredeti példabeszédben valószínűleg három szolga szerepelt
(nem tíz, mint Lukácsnál), és valószínűleg egyforma összegeket kaptak
(egy-egy mínát). A különböző mennyiségű talentumok (egy, kettő, öt) és
a szolgák különböző képességére való utalás (Mt 25,15) a példabeszéd
későbbi, allegorikus magyarázatát segítették elő.
A korabeli
rabbinikus példabeszédekben nagyon gyakori téma volt a messze földre
eltávozó úr, aki értékeket bíz a szolgáira. Egy ilyen példabeszéd
szerint egy király az egyik szolgájára a széna felügyeletét, a másikra
az aranyát bízta. Akit a széna fölé rendelt, elhanyagolta a feladatát.
Egy másik példabeszéd szerint egy király két miniszterre bízta az
országát. Az egyik szerette őt, a másik csak félt tőle. Amelyik csak
félt, elhanyagolta a feladatát. Egy harmadik rabbinikus példabeszéd
szerint egy király az esküvői ajánlatot hagyta hátra a kedvesénél
(azaz: Izraelnek adta a Tórát).
A római jog ismerte a rábízott kincs
fogalmát (peculium), és világossá tette, hogy a kinccsel megszerzett
haszon a kincs tulajdonosát illeti. (Egyébként a korabeli éves banki
kamat tíz százalék körül mozgott. Ennél nagyobb hasznot lehetett elérni
árukereskedelemmel vagy jó ingatlanadás-vételekkel.)
Jézus
példabeszéde hasonlít a rabbinikus történetekhez, de különbözik is
tőlük. A jézusi példabeszéd során sok rossz hangzik el az Úrral
kapcsolatban („kemény ember”; „fölvesz onnan is, ahová nem tett le, és
arat ott is, ahol nem vetett”; annak ad még egy talentumot, akinek már
tíz van). Az emberek sok rosszat mondanak az Istenre. Isten sokak
számára keménynek tűnik: olyannak, aki nagy szenvedéseket rak egy-egy
ember vállára. Igazságtalannak tűnik: annak ad, akinek már van. Jézus
nem válaszol ezekre az ellenvetésekre. A szenvedések, a látszólagos
igazságtalanságok értelmét és célját egészen csak odaát fogjuk
megérteni, amikor megpillantjuk majd a szőnyeg mintázatát is, nem csak
a visszáját (vö. Reményik Sándor: A szőnyeg visszája).
Jézus
példabeszédének hangsúlya azon van, hogy a szolgák kamatoztassák a
kapott mínát/talentumot. Isten minden emberre nagy gazdagságot bízott.
Minden emberi élet, minden napunk, minden találkozás nagy lehetőség
arra, hogy szeressünk. Sok ember nem látja meg a kincset, amit kapott,
csak lázad, panaszkodik, elássa a talentumot. Jézus arra szólít fel,
hogy szeressünk, és vállaljuk
azt is, hogy a szeretetben sebezhetőkké válunk. Vessük bele magunkat a
világ szántóföldjébe, különben az életünk terméketlen marad.
Isten
csak akkor tud minket megajándékozni a maga szeretetével, ami az ő
egyetlen, legnagyobb ajándéka, ha az életünk során képessé válunk a
szeretetre. Ahhoz, hogy ő megajándékozhasson, ajándékozó életet kell
élnünk.
|
|
|
