|
|
|
Dr. Székely János: A gazdag ifjú |
Egy
ember jön Jézushoz. Lukács szerint az ember egy főember (Lk 18,18). A
zsidóság képviselője (arkhón). Az igaz utat, az üdvösség útját keresi.
S Jézus megmutatja neki a keresztény üdvösség útját (vö. Lk 10,25.37).
Máté szerint az ember ifjú (Mt 19,16). Márk azonban, az elbeszélésnek a
forrása, egyszerűen egy emberről, valakiről beszél. Feltehetően nem is
egészen ifjú, hiszen ezt mondja: "Ezeket mind megtartottam kora
ifjúságomtól kezdve" (Mk 10,20).
Ez az ember bátran azt állítja,
hogy minden törvényt megtartott. A bibliamagyarázók itt egy kicsit
elbizonytalanodnak. Szent Jeromos azt mondja: hazudik (mentitur).
Fölháborodik a legtöbb protestáns egzegéta is. Ők azt mondják, hogy
Jézus rá akarta ébreszteni az ifjút a bűnösségére, és arra, hogy az
üdvösség ingyenes. Az ifjú viszont büszkén válaszolja, hogy ő mindent
megtartott, neki vannak érdemei. A gazdag ifjú a protestáns
gondolkodásban a maga igaz voltában való bizakodás, az önelégült
nagyképűség szimbólumává válik. Jézus azonban az Evangélium leírása
szerint semmi kifogást nem talál ebben a válaszban. Úgy tűnik, hogy a
gazdag ember válasza igaz volt. Ez az ember valóban radikálisan kereste
Istent. Jézus nem tesz neki szemrehányást a látszólag nagyképű válasza
miatt. Ellenkezőleg: megkedvelte ezt az ifjút (Mk 10,21). Megtetszett
neki ez a radikális istenkeresés.
A gazdag ifjú minden parancsot megtart, mire Jézus ezt mondja, ha
tökéletes akarsz lenni, ha ennél többet akarsz, szabadon választhatsz
egy másik utat: "add el mindenedet". Mintha a keresztény életnek két
alaptípusa lenne, amelyek közül a keresztény ember szabadon választ.
Vagy a hagyományos, parancsok szerinti utat választja, vagy pedig a
tökéletesség útját.
Ez
a Jézushoz odalépő ember keresi az Istent. Betart minden törvényt, de
úgy érzi, hogy valami még hiányzik. Valami több kellene. Ezért megy
Krisztushoz, mégpedig - a Márk-evangélium ábrázolásában - már a Golgota
felé menő Krisztushoz (vö. Mk 9,30; 10,32). Letérdel előtte (Mk 10,17),
és azt mondja: "Jó Mester, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?"
Jézus ezt feleli: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az
Isten" (Mk 10,18). Úgy gondolom, ez a jézusi válasz provokáció. Jézus
azt kérdezi, miért mondtad, hogy én jó vagyok? Tudod-e, hogy mit
mondtál igazában? Miért jössz pont hozzám, hogy keresd a helyes utat, a
jót? Tudod-e igazából, hogy ki vagyok én? Mit tartasz te az
Emberfiáról? Kinek tartasz engem? Jézus elgondolkodtatja ezt az ifjút,
tudja-e, hogy mit mondott. Tudja-e, hogy Jézus valóban a Jónak a
forrása és megtestesülése. Ő valóban a Jó Mester.
Az ifjú - nevezzük
így - azt kérdezi: mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?
Krisztus korában a rabbik igen gyakran adtak pót-útmutatásokat,
speciális jámborsági gyakorlatokat a Tóra mellé. Egy ember kegyességét
leginkább ezeken a külön parancsokon mérték le, a külön böjtökön és
külön imádságokon. Feltehető, hogy a gazdag ifjú valami ilyesmire várt:
"Mit kell még tennem?" Mutatja ezt az is, hogy mennyire csalódik,
amikor Jézus csak a régi parancsokat mondja, a Tízparancsolatot sorolja
el neki. Nem erre várt a gazdag ifjú.
Jézus egyetlen paranccsal
azért megtoldja a Tízparancsolatot, hozzáteszi azt is a Márk-evangélium
leírása szerint: "Ne csalj!" (Mk 10,19), ami a biblikus nyelvben főként
a napszámosok bérének a visszatartására vonatkozik (Lev 19,13). A
gazdagnak teljesen aktuális volt ez a kiegészítés, hiszen ő is - minden
bizonnyal - sok embert foglalkoztatott. Azt mondja az Evangélium:
"Jézus ránézett és megkedvelte." Akire Krisztus ránéz, annak az
életében új fejezet kezdődik. Valami gyökeresen új kezdődhet. Jézus
fölkínálja neki a meghívást a titok mélyébe. Fölkínálja neki Önmagát.
"Jöjj, és kövess engem!" Megnyílik hirtelen az út valahova, Isten
titkának mélyébe. Valami olyasmi történik itt, amiről József Attila ezt
írta: "Reám néztél, s én mindent elejtettem. / Meghallgattál, és
elakadt szavam" (Gyermekké tettél). Krisztus ránéz erre az ifjúra és
megkedveli.
Jézus így folytatja: "Valami hiányzik még belőled -
mondta neki. Menj, add el, amid van, (...) aztán gyere és kövess engem"
(Mk 10,21). Máté hozzáteszi: "Ha tökéletes akarsz lenni..." (Mt 19,21).
Szent Márknál ez a félmondat még nem szerepel. Máté saját hozzátoldása
ez, mely kicsit rímel a hegyi beszéd mondatára: "Legyetek hát
tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt 5,48). Ez a
hozzátoldás azonban, ha helyesen értjük, nem vezet félreértéshez. Nem
feltétlenül azt jelenti, hogy két út van: egy a ’köznépnek’, egy pedig
a ’szentség arisztokratáinak’, akik a tökéletesség felé törekszenek.
Jézus meglátja, hogy ez az ember, ez a fiatalember többre vágyik,
radikálisan keresi az Istent. Jézus erre azzal válaszol, hogy meghívja
őt. Meghívja őt erre a teljességre.
A fiatalember azonban képtelen
lemondani a vagyonáról. Szent Márk így fogalmazza szó szerint: "Az
ember beborult" (Mk 10,22), ahogyan az ég elborul. Egy időjárásra
vonatkozó szó áll itt (sztügnadzó). Az ifjú elhagyja a Világosságot,
Krisztust, és az élete elsötétedik, elszürkül.
Jézus azt mondja,
könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak bemenni Isten
országába (Mk 10,25). Sokféle okos magyarázatot találtak erre a
radikális krisztusi kijelentésre. Sokan azt mondják, Jeruzsálemnek volt
egy kicsi kapuja, amit így neveztek: ’tű foka’, és ahol nehéz volt a
tevéket átpréselni. Azonban semmilyen adatunk nincs arra, hogy valaha
is Jeruzsálemnek ilyesfajta kapuja lett volna. Ezt íróasztalnál
találták ki egzegéták több száz évvel később. Tágítani próbálták a tű
fokát, mert túlságosan szűknek tűnt a számukra. Jézus a közmondásosan
legnagyobbat és legkisebbet - a tevét és a tű fokát - hasonlítja össze,
ahogyan a rabbik is gyakran tették. Nehezen jut be a gazdag Isten
országába, nehezen jut be az ember az Isten országába. Nehéz
megtanulnunk azt, hogy az életünket arra kaptuk, hogy odaadjuk. Nehéz
mindent odaadni.
A katolikus exegézis a gazdag ifjú történetéből
vezette le az evangéliumi tanácsokról szóló tanítást. A protestáns
exegézis pontosan az ellenkező végletre jut el. Luther azt mondja, hogy
Krisztus nem azt akarja parancsolni, hogy le kell mondani a
vagyonunkról. Hiszen ő maga sem tette ezt. Nem adta el a ruháit, ő maga
is evett és ivott. A vagyonát mindenkinek meg lehet tartani, és a
sajátjai, az övéi javára köteles azt az ember felhasználni. Sőt, mondja
Luther, a polgári ember még erőszakkal meg is védheti a javait.
Krisztus - Luther szerint - csak szembesíteni akarta a gazdag embert az
üdvösségre való képtelenségével, és azzal, hogy az üdvösség
kegyelemből, ingyenesen, ajándékként lesz az ember osztályrésze.
Érdekes,
hogy elméleti prekoncepció, a lutheri teológia mennyire elvakíthat,
mennyire a feje tetejére állítja ezt a történetet. Természetesen a
protestáns exegézis nem állt meg itt, és jelenleg a protestáns
egyházakban is több helyen szerzetességhez hasonló közösségek léteznek.
A
gazdag ifjú története nem feltétlen a klasszikus, két lépcsős etikát, a
parancsok és a tanácsok tanát alapozza meg. II. János Pál pápa Veritatis splendor
című enciklikájában (n. 28) újra és újra hangsúlyozza, hogy minden
krisztushívőnek, minden tanítványnak a hivatása a tökéletesség. Ez a
hívás mindenkinek szól. Mégis világosan látszik, hogy ez a fiatalember
valami többet akart, radikálisan akarta Krisztust követni, mint nagyon
sokan mások. Úgy látszik, hogy Krisztus erre a vágyra válaszolt, igent
mondott rá. Megnyitotta az ajtót a fiatalember számára.
Japánban azt
mondják, hogy amit nagyon kell magyarázni, az már gyanús. Azt hiszem,
itt is olyan titokkal állunk szemben, amit nem szabad túlmagyaráznunk.
A szeretet titkával állunk szemben. A szeretetnek nincsenek egészen
egzakt észérvei. A szeretet titkába lép be ez a gazdag ifjú, oda kap
meghívást, ott torpan meg.
|
|
|
