Szalézi Szent Ferenc Bonaventura 1567. augusztus 21-én született Franciaországban, a Chateau de Sales-ban (salesi kastélyban). A La Roche-i és Annecy-i kollégiumokba járt, majd 1582-től a jezsuitáknál tanult Párizsban. Családja nem éppen papi pályára szánta őt, így jogot tanult, személyes érdeklődésének kielégítésére pedig teológiát. 1591. szeptember 5-én elnyerte a jogi doktorátust, majd egy római és loretói zarándoklat után 1592 tavaszán visszatért Savoyába.
Ettől kezdve szilárd volt elhatározása, hogy pap lesz. A házasságot, amelyet családja előkészített számára, visszautasította. Nagybátyja, Szalézi Lajos kanonok azon volt, hogy támogassa atyja ellenállásának legyőzésében. Összeköttetésbe lépett a genfi püspökkel, és titokban elintézte, hogy Ferenc pápai kinevező okmányt kapjon, amely neki adományozza a genfi Szent Péter-káptalan préposti címét. Az egyházmegyében ez volt a püspök után a legmagasabb rang. Ez hízelgett a családi hiúságnak, és így az apa beleegyezését adta. Ferencet 1593. júniusában diakónussá, december 18-án pedig pappá szentelték és Genf prépostja lett Annecyben.
Először Thono vagy Chablais vidékének lelkipásztori ellátását bízták rá. Ez a feladat súlyos testi megpróbáltatásokat jelentett Ferenc számára: hajléktalanságot a hegyi tél hidegében és életveszélyes rajtaütéseket ellenfelei részéről. Sikeres hittérítői munkájára tekintettel rendkívül fiatalon, 1602. december 8-án Genf püspökévé nevezték ki. Püspökként papnevelő intézetet hozott létre, papi konferenciákat, egyházmegyei zsinatokat tartott, szervezte a hitoktatást, sürgette a világos, egyszerű, apostoli szellemű igehirdetést.
1610. június 6-án Chantal Szent Johanna Franciskával együtt létrehozta a vizitációs rendet betegápoló és ifjúságnevelő céllal. Ezt a nevet azért választotta, mert a szegényeket látogató nővérek Máriát utánozzák, aki látogatást tett Erzsébetnél. A nővérek feladata a szemlélődés, a szegények segítése és a háztartási munkákban való részvétel. Ferenc gyakran mondta: „Égre szegezett tekintettel kell végezni a földi dolgokat... Amit szeretettel csinálunk, az maga is szeretet...” A rend a korszak egyik legnépszerűbb és legdinamikusabban fejlődő szerzetesi közössége volt – még Ferenc életében 12 kolostoruk működött.
Szentbeszédei és a predestináció tanával kapcsolatos hitvitái Európa-szerte ismertek és népszerűek voltak. Széles körben ismert munkái: a Filótea, mely a lelki élet kalauza lett és az isteni szeretetről írt Teotimus című könyve. A Filótea megírásának története 1604. márciusában, nagyböjt idején Dijonban kezdődik, ahol Ferenc prédikációkat tartott. Itt találkozott többek között Jeanne de Chantallal, aki már megjelent neki egy látomásban. Két évig tartó levelezésbe kezdett unokahugával, Charmoisy asszonnyal. Leveleiben imára és keresztényi szeretetre buzdított. Unokahúga felolvasta leveleit ismerőseinek és egy jezsuita szerzetes azt ajánlotta, hogy jelentessék meg nyomtatásban is. Ferenc beleegyezett. 1608-ban kisebb javításokat végzett a szövegekben és Bevezetés a lelkiéletbe vagy Filótea címmel adták ki. Óriási sikere lett, Ferenc életében negyvenszer adták ki. 1615-ben született Értekezés az istenszeretetről vagy Temotius című írása, amelynek egy része a vizitációs nővéreknek szólt.
Az utókor a keresztény szeretetet és az emberekkel való jóságos bánásmódot emeli ki személyével kapcsolatban. Lelkiségét jól mutatja egy hozzá kötődő idézet: "Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel." Kortársa Páli Szent Vince így nyilatkozott megismerkedésük után: "Milyen jó lehet az Isten, ha már a genfi püspök ilyen jó!"
1622. december 27-én Lyonban prédikálás közben szélütés érte, egy nappal később a betegség következtében elhunyt. Testét Annecy-ben, a Mária látogatása templomban őrzik. Boldoggá 1661. december 8-án, szentté 1665. április 19-én avatták. 1877. november 16-án IX. Piusz pápa emelte az egyháztanítók sorába. Annecy, Chambéry, Genf városok patrónusa; a róla elnevezett rendek és egyesületek, valamint az írók és a katolikus sajtó védőszentje. Ünnepét a római naptárba 1666-ban vették fel, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, amely napon 1623-ban Annecyben eltemették.