|
|
SÍK
SÁNDOR: KERESZTÚT
|
XIV. Stáció:
Jézus testét a sírba helyezik
"Mindent tudunk!" - zokog fülembe a szél
És sírnak mind a Máriák.
Tudjuk, feltámadott,
Tudjuk, élt és uralkodott,
Kétezer évig állt a Trón,
De hol van az Ország?
A szívekben élt, a milliószor milliók szívében, -
Hol vannak a szívek?
"Ha Isten vagy, szállj le a keresztről!"
Mondták nevetve a papifejedelmek,
"Ha Isten vagy, szállj be a szívünkbe!" -
Mondottuk sírva mink.
De Ő nem szállt le a keresztről,
És elszállott az emberek szívéből.
Temessük el és menjünk vissza élni,
Hálóinkhoz, áruinkhoz, könyveinkhez, asszonyainkhoz,
Legyen már vége a meddő reménynek,
Felejtsük el ígéretét,
Melyből nem lett Beteljesedés.
Elment, elhalt híre a Hangnak,
Azóta embernek lenni még sötétebb.
Legyen egyszer mindennek vége!
Temessük el, temessük el!
Mindent tudunk - sziszeg fülembe a szó,
Fejüket hajtogatják a papi fejedelmek
És mintha mosakodna,
Úgy dörzsöli Pilátus a kezét.
"Mindent tudunk, mindent jobban tudunk,
Most másodszorra okosabbak lettünk.
Most nem érjük be néhány vértes őrrel.
Nem, nem, fogjatok kardot és követ,
Mert mi lenne, ha fölkelne másodszor is
És megint azt találná mondani:
»Békesség nektek, Én vagyok!«
Mi lenne abból, ha szemünkbe nézne
S lenne csakugyan békesség velünk?
Legyen csak eltemetve végképp!
Temessük el, temessük el!"
|
|
|
