A pápák avignoni fogsága alatt (1309-1377) Róma városa nagyon lepusztult. A közállapotok katasztrofálissá váltak. Az újjáépítés a pápa visszatérése után is lassan haladt az állandó külső támadások miatt. Ebben a nehéz időben született Franciska nemesi családból 1384-ben. Családja a kódexmásolók negyedében lakott, így már gyermekkorában megtanult írni és olvasni és kedvenc olvasmánya lett a zsolozsmáskönyv, a szentek élete és Dante Divina commediája.
A szerzetesi élet után vágyakozott, de fiatalon, már 12-13 évesen férjhez kellett mennie Lorenzo Ponzianihoz. A Trastevere városrészbe költözött férje családi palotájába, ahol áldozatos élete miatt megbecsülték és szerették. Férje a pápai sereg tisztje volt, és a városba betörő garázdálkodókkal szemben harcolt. Két alkalommal is megsebesült, és Franciska gondos ápolásának köszönhetően mindkét alkalommal meggyógyult. Több mint 40 évig éltek boldog, harmonikus házaséletet. Házasságuk alatt egyetlen kemény szó sem hagyta el ajkait. Gyermekeit kezdettől fogva vallásosan nevelte. De környezetét is vallásos szellemre ösztökélte, tanította, felolvasott nekik, még a cselédeknek is. A beteg családtagokat és cselédeket maga ápolta. Tevékeny szeretettel gondozta a szűkölködőket. Kitűnt az alázat és türelem erényének gyakorlásában. Egyszer megszólták, hogy több időt szentelhetne a templomra. Válasza a mai embernek is tanulság lehet: "A családanyának sokszor ott kell hagynia az oltáron Istent, hogy megtalálja őt a házi gondok közepett". Igaz ez a tanulásra és minden munkára is. Hat gyermeke született, akik közül három már csecsemőkorában meghalt, csak egy élte meg a felnőttkort, ő is a pápai sereg szolgálatába állt. 1413-ban férjét és nagyobbik fiát a nápolyi király egy évre fogságba vitte, sőt vagyonukat is elkobozta. Hősiesen viselte Franciska ezeket a megpróbáltatásokat is.
Franciska sokat tett a sebesültekért, betegekért, még saját házát is kórházzá alakította. 1425. augusztus 15-én alapította meg a bencés obláták kongregációját, a bencés harmadrendet, összegyűjtve azokat az özvegyeket és asszonyokat, akik a karitatív szolgálatot életük feladatának tekintették. Ő csak férje halála után (1436) lépett be a Capitolium melletti kolostorba. Templomul a fórumon lévő Santa Maria Nova-templomot választotta, amelyet gyermekkorától fogva nagyon szeretett. Amikor szentté avatták, róla nevezték el a templomot, és mind a mai napig ez a Római Szent Franciska-templom. Azt írja a legenda, hogy őrangyala látható alakban kísérte. 1440. március 9-én halt meg Rómában családja házában, teste a Fórum Romanum közelében nyugszik.
1608-ban V. Pál pápa avatta szentté, s ünnepét már a következő évben fölvették a római kalendáriumba. Amikor a szentté avatás előtt V. Pál pápa megkérdezte Bellarmin Szent Róberttől, hogy időszerűnek látja-e Franciska szentté avatását, az így válaszolt: "Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál, mert Franciska kicsi korától gondosan őrizte szüzességét; hosszú ideig tiszta házasságban élt, utána pedig özvegységében, majd a kolostori életben mutatott példát minden erényre."