Ami Saullal történt a damaszkuszi úton, az igazi megtérés volt: az értelem, a gondolkodás, az élet átformálása. Megtérése felszólít mindannyiunkat, hogy elgondolkodjunk, kérjük a hit ajándékát, a Szentlélek kegyelmét, hogy ugyanazzal a bátorsággal, szókimondással legyünk Krisztus követői, de úgy, hogy a szeretetben mind gazdagabbakká váljunk. A hittől vezérelt élet remél, és értelmet talál a küzdelemben, a szeretet tetteiben, mert a földi dolgok közül a szeretet az, ami ugyanakkor mennyei is, emberi és isteni, ideig való és örök.
A keresztények üldözőjéből lett apostol rengeteg bántalmazást szenvedett el a kereszténység üldözőitől. Az üldözők dühének számtalan kitörését kellett elviselniük keresztényeknek az egyház kétezer éves történelme során. Felvetődik a kérdés: miért ez a zsigeri gyűlölet az egyházzal és a hívő emberekkel szemben? Ugyanez a kérdés hangzott el a damaszkuszi úton is: Saul, miért üldözöl engem? (ApCsel 9,4). Az egyház ellenségei nem tudnak magyarázatot adni gyűlölködésükre. Hiszen csak a legritkább esetben éri az egyházat támadás és üldözés a keresztények életében is sajnos előforduló bűnök és gyengeségek miatt. Ezeket szinte kárörvendően elfogadja a keresztényellenes világ. Más oka van a dühödt szembenállásnak. Az, hogy Jézussal kapcsolatban senki sem maradhat közömbös. Az Isten szava ugyanis minden kétélű kardnál élesebb, a szív mélyéig hatol, megítéli gondolatait és érzéseit... Aki bűnös cselekedetei miatt önmagát sem tudja szeretni, gyűlöli azokat is, akik másképpen törekszenek élni. Valójában nem is a keresztényekkel van baja, hanem önmagával, saját cselekedeteivel - és magával Istennel.

"Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: "Saul, Saul, miért üldözöl engem?" Erre remegve és ámulva megkérdezte: "Uram, mit akarsz, hogy tegyek?" Az Úr azt válaszolta neki: "Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned." A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit. Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: "Ananiás!" Ő pedig így felelt: "Itt vagyok, Uram!" Az Úr így folytatta: "Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje." Ananiás azonban azt felelte: "Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet." De az Úr azt mondta neki: "Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért." Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: "Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel." Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, azután ételt vett magához és megerősödött. Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia. Mindazok pedig, akik hallgatták, csodálkoztak és megjegyezték: "Nem ez az, aki Jeruzsálemben vesztére tört azoknak, akik ezt a nevet segítségül hívták, és ide is azért jött, hogy megkötözve elhurcolja őket a főpapokhoz?" Saul azonban mind nagyobb erővel lépett fel, zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, és tanúságot tett Krisztusról." (ApCsel 9,1-22)