1193-ban született a Duna melletti Lauingenben, a Bolstatt lovagok ősi családjából. Tanulmányait Páduában végezte. Boldog Jordánnak, a domonkos rend második általános főnökének hatására 1223-ban belépett a domonkos rendbe. 1228-tól Kölnben, Hildesheimben, Freiburgban, Regensburgban tanított, majd 1245-ben Párizsban. Itt lett tanítványa Aquinói Szent Tamás, aki követte mesterét Kölnbe is. 1254-ben a német rendtartomány főnökévé választották. Egy ideig II. Sándor pápa udvarában tartózkodott, aki 1260-ban regensburgi püspökké nevezte ki. 1262-ben visszatért Kölnbe, a szerzetébe. 1263-64-ben mint pápai legátus kereszteshadjárat hirdetésén fáradozott. 1270-ben ismét Kölnben tanított, és mint lelkipásztor működött. 1280. november 15-én halt meg.
Nemcsak önmaga, hanem kiváló tanítványa miatt is méltán adózott a történelem a "nagy" elismeréssel a tudósnak és szentnek. Nagy Szent Albertet, kortársai egyetemes tudósnak, "doctor universalis"-nak nevezték. Húsz éven át készítette kora tudományos ismereteinek összefoglalását. Elméleti kutatásokat folytatott a Föld, a tengerek, a hegyek létrejöttéről. Mindezeket megfigyeléseken alapuló kísérletezéssel kapcsolta össze. Az alázatos szerzetes hozta közel az Egyház számára Arisztotelész műveit. Legkiválóbb tanítványa - Aquinói Szent Tamás - máig is maradandó módon használta fel az ókori bölcs kutatása során nyert filozófiai eredményeit. A pápa kívánságára püspökséget is vállalt. Két évvel halála előtt fellépett betegsége következtében minden ismerete odalett. Csak a gyermeki egyszerűségű hite maradt meg. Ezzel tért meg az örök Bölcsességhez.