|
|
|
|
Mátyás
király és Vízkereszt ünnepe
|
Mikor már a vége felé járt a vízkereszti örömünnep, Mátyás
odafordult a hűséges krónikáshoz.
- Hát neked, kedves Galeottóm, ugyan hogy nem jutott eszedbe, hogy
magad is előhozzad a mesterséged szerszámait, hogy azok révén ajándék
üsse a te markodat is?
Amire Galeotto azt felelte:
- Jól tudod, felséges király, hogy Galeottónak nincsenek szerszámai.
Hacsak avval a hitvány, maszatos lúdtollammal nem állottam volna elő,
hogy pironkodjam vele a többi díszes, takaros, derék jelvények közepett!
Mátyás király pedig szertehordozván tekintetét az udvar népén,
emelt hanggal mondotta:
- De csak hozasd le, mutasd meg, jó Galeottóm, azt a te maszatos
lúdtolladat, az a lúdtoll írta a könyveidet, amelyek örökké becsületére
váltnak a királyi könyvtárnak.
Le is hozták a Galeotto tintás lúdtollát, azt a tollat Mátyás
király vette a kezébe, és:
- Lássátok – így szólott-, ez a gyenge kicsi szerszám kardnál is
erősebb kard, bajt vív dicsőségért és életért; ostor is ez a szerszám,
serkent s fenyít; tárogató is, mely némán sivalkodik majd számtalan
fülekbe; tű is ez a szerszám, embernek és nemzetnek hírét varrogatja;
fényessége pedig nem tűnél, de villámnál is nagyobb és messzibbre érő,
mert ennek a világánál látja a jelent a jövendőt. És fényes ekevas is
ez a könnyű lúdtoll, akit az ujjam közt forgatok, ez szántja az idő
földjét, melybe derék magyarok vetik el a nemzet örök életét.
Evvel Mátyás király odaadta a lúdtollat a krónikásnak, és
a legnagyobb ezüsttálat színig öntötte aranytallérral, azt a tálat két
inasnak kellett felvinni a Galeotto szobájába, ő maga bizony föl se
bírta volna emelni.
|
|
|
