|
|
|
|
Dr. Kerényi Lajos: Visszaemlékezések
|
Elmúlt
egy emberöltő, ötven év, nagyot fordult a történelem. Ismét egyik
kórházamba érkezem. Az eset a közelmúltban történt. Beköszönök a
kórterembe, ahogy szoktam: én vagyok Lajos atya, jó hírt hozok.
Többekkel elbeszélgetek, de mindig hagyom, hogy a partnerem irányítsa a
társalgást, nem akarok tolakodó lenni. Mondja el nyugodtan, saját maga,
ami esetleg bántja. Egy kilencven éven felüli bácsihoz érek, megfogom a
kezét. Beszélni kezd az 1950-es évekről, feltápászkodik, magyarázkodik,
hogy nem úgy volt, mást akart, mintha magával is vitatkozna, mintha egy
olyan monológot mondana, amelytől nem tud szabadulni. Először kissé
összefüggéstelennek éreztem szavait, mintha nyomasztaná valami, mintha
kerülgetné a mondanivalóját. Bizony – mondtam neki – engem is üldöztek,
engem is sok méltánytalanság ért. Akkor hirtelen megkérdezte: Mi a
véleménye Olty Vilmosról? Úgy kérdezte, mintha biztos lenne abban, hogy
tudom, kicsoda az illető, a kérdés valósággal kiszakadt belőle. Ezt
válaszoltam: egy vérbíró volt, én is szenvedtem tőle.
– Ne mondja,
hogy vérbíró, mert én vagyok Olty Vilmos – kiáltott föl. Szinte földbe
gyökerezett a lábam. Ő elítélte az egyházamat, Mindszentyt,
rendtársaimat, halálos ítéleteket hozott, és én nem ítélhettem el, mert
a vállamra borult és ott zokogott, ezzel kifejezte a bűnbánatát. Hiszen
a Szentírás szerint, aki az Isten nevét hívja segítségül, üdvözül, és
ezt ő most megtette. Csak ennyit mondtam: „Isten megirgalmazott önnek.”
Még a szent kenetet is föladtam neki.
Az Istent nem kell
félteni, mert ő minden embert üdvözíteni akar, és mindenkinek megadja
az elégséges kegyelmet, hogy üdvözüljön. És addig ott áll az ajtónkban,
kopogtat, és az ember, még a bűnös ember is előbb-utóbb megnyitja
szívét. Istent azonban nem lehet becsapni, a bűnbánatnak valóban
őszintének kell lennie.
Az 1950-es kihallgatásról, arról a
korszakról korábban már megemlékeztünk. Az 1980-as években Egerszalókon
ifjúsági találkozót szerveztem, ahová Lénárd Ödön atyát is meghívtuk,
aki már kiszabadult a börtönből. A pódiumon kétezer fiatal előtt akkor
ketten eljátszottuk a bírósági jelenetet. Arra azonban nem gondoltam,
hogy évek múlva a harmadik szereplővel is találkozni fogok, magával a
vérbíróval, aki éppen az én segítségemet kérte egy olyan perben,
melyben a vádló maga a lelkiismeret.
|
|
|
