Az emberiség leggyakoribb és legkínzóbb kérdései ma is aktuálisak. Ilyenek a létnek kérdései, a bűnök és szenvedések miértjei, a halál nagy titka és az ember halál utáni sorsának örök mélysége.
Minél inkább kilépünk önmagunkból, és egyre több, magasabb eszmekörbe kapcsolódunk, életstílusunkban egyre inkább átveszi az irányítást a 10 parancs szelleme, ezért többet megértünk Isten mélységeiből.

1. Isten felénk közeledése: Rajta nem múlik a mi lelki harmóniánk kialakulása, hiszen állandóan motivál, üzen. Részünkről az az első feltétele a szerencsés egyéniség kialakulásának, hogy tudjunk és merjünk kiemelkedni kis „mai magunkból”.
Nekünk is meg kell újulnunk. Ez nem szégyellni való, hanem kötelesség, hiszen az állandó evolúció ezt megköveteli. Mindig el kell hagyni a régit, az avíttat, és újítani kell, de nem akárhogyan.

2. Milyen legyen a megújulás. XVI. Benedek pápának „A Keresztény reményről” szóló enciklikája ezt üzeni: „Az igazi élet, amely felé valamilyen formában mindig törekszünk, egy ’néppel’ való együttléthez van kötve, és csak ebben a közösségben válhat valóra minden egyes ember számára. Ez föltételezi a saját énünk fogságából való kivonulást, mert csak ennek az egyetemes tágasságú alanynak a nyitottságában nyílik meg a szem az örömnek, magának a szeretetnek forrására – Istenre.” Ebben a megújulásban az egyéneknek is komoly feladatuk van. Nekik nem szabad szétrombolni, szétforgácsolódni az egységet önmagukkal.

3. Teszteljük csak magunkat, mint isteni örökséget hordozók. Önmagunk nem vagyunk-e szétesők? Unalmasak, eszmevesztettek, valamilyen káros tulajdonság függői. Megcsontosodottak, hajthatatlanok. Belül szétszóródottak, fejlődni már képtelen „vén lelkek”? Ha minél több ilyen „őslény” van egy közösségben, akkor az a „gyülekezet” gittegyletté válik. Ady egyik karácsonyi versrészlete nagyon rájuk illik: „ember ember ellen csatázik, mi egyesítsen nincsen eszme, rommá dőlt a Messiás háza, tanítása, erkölcse veszve.”
Ilyen esetben szétesik az összetartó eszmék nélküli közösség. Üres, tartalom nélkülivé silányulnak a találkozók. A szavak ezerszer ismételt puffogtatások lesznek. Pedig de szépek az isteni eszmék: a kegyelet, amely késztet az egyre mélyebb gondolatok és összefüggések keresésére.

4. Megváltásra van szükségünk. Nem reménytelen törekvés ez. Ennyi: helyre kell állítanunk az egységet: kezdve önmagunkkal.
Szent Ágoston alázatos önleleplezéssel merte ezt vállalni. Vallomások című könyvében így kritizálja önmagát: „Uram, szépséges világodnak lelkem rútságával rohantam neki.” És mert alázatos volt, megkapta a Jóisten kegyelmét, és csodálatosan helyreállt lelkében az áldott egység.
Az egyének belső rendezettsége világméretűvé magasztosul.

Szűz Anyánk, a magyarok égi Nagyasszonya! Ugye segítesz nekünk?