90 év után nagyon nehéz valamit is kezdeni az agyonhallgatott igazságtalansággal. Egy kis előrelépés, hogy végre nyíltan is lehet beszélni róla. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az eredeti "egységet", azt a régit, azt a varázslatost már ugyanúgy visszaállítani lehetetlenség. Igen, mert 90 éve folyik az elcsatolt területeken a magyartalanítás, a kiábrándítás és a feledésbe tiprás. Erdélyi, kárpátaljai városokban járva szomorúan kellett tapasztalnom, hogy drámaian fogy a magyarok száma. A statisztikák is erről számolnak be. Munkács, Kolozsvár, Szabadka ősi magyar városok lassan elárvulnak. Az ellenséges erők áttelepítenek, elkedvetlenítenek, jogoktól fosztanak meg, ezer és ezer akadályt állítanak. Talán egyedül csak a székely nép nem hagyja magát, bár a szégyenletes december 5-e ott is ejtett sebeket. Mégsem szabad elkeserednünk! Hiszen ahogyan a költő énekli, "nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett." (Vörösmarty Mihály) A magyar nép nem egykönnyen megalkuvó. Égi erők birtokában mindig talpra tud állni. Talál megoldást az életben maradáshoz. Biztató jelek, reményteljes törekvések most sem hiányoznak. Néhányat felsorolnék ezekből:
1.) Roppant idétlen és drámai volt a kettős állampolgárság megtagadása: akkor december  5-én. Pár év távlatából lemérhető, hogy ez az árulás, nem az igazi magyarok, hanem az ellenségek részéről, nem kis népességcsökkenést eredményezett a magyar lakosság körében. A fiatal családok, szülők kedvüket vesztették vélvén, hogyha még az anyaországban is így állnak hozzá e nagy horderejű kérdéshez, nincs értelme magyar gyerekeket szülni.
Azóta váratlan és nagyon boldogító fordulat következett be. Hiszem, hogy megvalósulhat a magyar állampolgársághoz való könnyű hozzájutás. Ha aztán minél több magyar születik, annál nagyobb esélyünk lesz a Trianon felszámolásához. Egyre több jogcímet szerzünk régi nagyszerű területeink visszaszerzéséhez. Ezek természetesen igen nagy távlatú elgondolások.