|
|
|
Dr. Kerényi Lajos: Hogy igazi karácsonyod legyen
|
Harang csendül, ének zendül ilyenkor karácsony táján, hogy mindenkit
hazahívjon a családba, talán inkább önmagába. Sokszor kihagyjuk a
szívünket, és nem érünk el sem önmagunkhoz, sem testvéreinkhez.
Hiányzunk a karácsonyi családi közösségből, édes szüleink,
gyermekeink mellől, bár testileg talán odaerőltetjük magunkat,
ajándékot is adunk – amit rettenetes teherként – tülekedve
vásárolunk, megfosztva magunkat mindig kevés pénzünktől.
Karácsony küszöbén elmélkedjünk arról, vajon kik nem méltóak odaállni a betlehemi jászol Jézusa mellé?
1. Júdás, a júdások biztos, hogy nem. Mindig ott settenkedett Jézus
mellett. Megfigyelte, aztán beárulta. Őt és közösségét meglopta. Tolvaj
volt – írja róla az Írás. A legszentebb pillanatokat gúny tárgyává
tette. Ha lett volna sajtó, világgá kürtölte volna, hogy „kár szent
dolgokra költeni azt az olajat, amit a bűnbánó asszony Jézus lábára
öntött; el kellett volna adni. Minek a Jézusnak a pénz?” Mennyi ilyen
áruló Júdás van azóta is. „Isten dolgaira, szent, nemes célokra,
szegény nyugdíjasoknak, éhező millióknak minek adni? Villákat kell
építeni, fegyvereket kell gyártani – az jövedelmez. Háború kell, hadd
pusztuljanak a milliók, a proletárok, a rabszolgává alacsonyítottak.”
Istenem, ha megértenék a tékozló, önző vezetők, államférfiak és
milliomosok a betlehemi kisbaba üzenetét... Mert a nagyon mélyre
süllyedt Júdás oda orcátlankodott a legszentebb vacsorakor is Jézus
mellé. Betelt a pohár. Menj, távozz – mondta neki a Mester, – neked
itt nincs helyed. Aki csak az anyagi és politikai hasznot lesi a szent
helyeken, a családban, az Egyházban, a nemzet szentélyeiben, az
távozzon. Ne rontsa el az ünnepet.
2. Ámítja önmagát és másokat, aki odaáll a karácsonyfa alá, de nem akar
tudni az ünnep főhőséről, akiért és aki miatt van a karácsony. Ezért
nyilatkoznak azután roppant idétlenül az ünnepről, mondván: jó alkalom
ez az ünnep nagy evésre-ivásra, beigli és jó borok fogyasztására. A
karácsony nem az ő ünnepük. Nekik nincs Jézus-élményük és Isten-igényük.
3. Nem valók a karácsonyfa alá azok az úgynevezett átlagkeresztények
sem, akik ugyan templomba eljárnak, még böjtölnek is, nem válnak el,
gyermekeiket egyházi iskolába járatják, néha gyónnak, áldoznak.
Mindezzel kereszténységük ki is merül. Katolikus és keresztény voltukat
nem azon mérik, hogy mélyebben szeretnek, kitartóbban tűrnek, vagy hogy
a másikkal szemben igazságosak-e. És sokan mégis odaállnak farizeusi,
hazug lelkülettel, ott imát nem mondanak, ugyanúgy tartják a
haragot, idegeskednek, és másnap folytatják hajmeresztő üzleti
vállalkozásaikat, legkevésbé sem figyelve a szegényekre, a tiszta
beszédre.
4. Nem tudnak beilleszkedni szent karácsony meleg, családi
közösségébe azok az apák és férjek, akiknek nem élő a hitük, és alig
vannak otthon. Egy 15 éves tanítványom mondta: „Lajos atya! Apa alig
van otthon. Még nem láttam imádkozni.” Súlyos ítélet ez. Nem csodálom,
hogy oly sok az ateista, hiszen nem éreztetheti meg velük senki más az
atyaság fönséges élményét.
5. Nagyon sokat kell tanulniuk az édesanyáknak is a karácsonyi Szűz
Anyától, ha ott akarnak állni a betlehemi jászol mellett. Aki nem fárad
el mosolyogni, aki nemes női lélekkel tűr ezer szeszélyt, aki tiszta,
szép lelkével napsugárként ragyog övéi előtt, megszenteli a szent
éjszakát és övéi lelkét.
No, de nincs ám elveszve semmi! Oda, a szent istállóba és a
karácsonyfák alá belépni: mindenki alkalmassá teheti magát. A hitetlen,
a bűnös, a bármilyen párthoz tartozó – csak olyan lelkületű legyen,
amilyenről az angyalok énekeltek akkor éjjel: békesség a jó akaratú
embereknek. Csak a gonosz, az ártani tudó és akaró, a hideg számítással
hazudni és csalni, meg lopni tudó van nehéz helyzetben. De őértük is
meghalt a kis Istálló-gyermek. Van esélyük. A rabló-gyilkos jobb
latornak is volt, és nem hiába. Hatalmas szeretet ömlik el ám a világon
onnan felülről. Ahol sok a bűn, ott túlárad a kegyelem. Mi, keresztény
ősök magyar unokái ne tusakodjunk a kegyelem ellen. De szép is lenne -
legyen is! - nagylelkű megbékélés egymással. Márai Sándor Mennyből az
angyal című versének néhány sorával fejezem be gondolataimat:
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor:
a gyermek, a szamár, a pásztor.
Az álomban a jászol mellett,
ha az élet elevent ellett.
A csodát most is ők vigyázzák,
leheletükkel állnak strázsát.
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
mondd meg nekik,
mennyből az angyal.
|
|
|
