|
|
|
Dr. Kerényi Lajos atya: A lelket ki ne oltsátok!
|
"A
lelket ki ne oltsátok! Mert a test nem ér semmit – eszme, gondolat
nélkül. A társadalom, a család, az egyén sem: alkotó, jó kedvet, célt
adó lélek nélkül.” Isteni gondolatok ezek. Szentlélek ünnepén aggodva
észleljük, hogy valami ellenerő gondos törekvése minden időben: az
egyén, a családok és közösségek szürkévé tétele. Madách művészien
énekel erről a Tragédiában: "A 72. szám kilép. Michelangelo – szól a
vád ellene a falanszterben –, rendetlenül hagyád a műhelyedet. Igen –
válaszol ő –, mert mindig széklábat csináltam, azt is a leghitványabb
alakra. Soká könyörögtem: engedjék, hogy véssek rá holmi díszt. Nem
engedték. A megörüléshez voltam már közel.” Majd másutt: "Ma két
gyermek tölté be az időt, melyben szükséges volt az anyagond. Most a
közös növelde várja őket.”
Sajnos ez a lélektelen nevelés folytatódik napjainkban is, gyakran még
a papnevelésben is. Liguori Szent Alfonz így ír: „Végzetes aszkétikus
tévedés volna azt gondolni, hogy az ember csak akkor van jól
előkészítve a kereszt hordozására, ha előbb a hátgerincét eltörik.
Súlyos tévedés, amikor erős emberi önállósággal rendelkező
papjelölteket kitesznek. Ha a nevelés célja semmi vizet nem zavaró
báránycsordát, birkanyájat biztosítani, sok energiától fosztódik meg az
Isten országa. Évek múlva aztán ott vannak ijedt tehetetlen lelkészek
egy csöpp kezdeményezési képesség nélkül.”
A családokban sem jobb a helyzet, ahol a feleség, az anya olyan, mint
egy őrmester, aki más akaratot nem ismer, csak az övét, vagy ahol az
apa terror alatt tartja családját. A családok, a gyermekek aztán vagy
meghunyászkodó bábok, vagy mindent felforgató forradalmárok lesznek. A
társadalomban is, sajnos a miénkben is ott fenyeget a világveszéllyé
vált manipuláció. A média minden ága ezt szolgálja. Ezért aztán a mai
embereknek egyre kevésbé van saját állásfoglalása. Szinte mindent
szájba rágnak. Gondolkodni alig van idő, mert a tévé, az internet, a
reklámok mesterséges igényeket és szükségletet teremtenek. Így lassan
elfogynak az egyént érintő ideák, magasabb eszmék. Az egyén géppé
alacsonyodik. Már nem tervezi önmagát. Nincs jövőbe vetett énképe. Ami
neki jövő, cél – pénz élvezet, hírnév és szexmámor –, nagyon hamar
kevésnek bizonyul. Ez valóban az ember, az emberiség, a magyarság
tragédiája. „A lelket ki ne oltsátok!” – szólal meg az aggódó égi hang.
A
Lélek a szeretet, a Lélek valami magasabb isteni erő. Sőt: Jézus az
Isten személyes lelkének nevezi, akit majd elküld. Ezen isteni Lélek az
Atyáéból és Fiúéból veszi azt, amivel megszenteli a világot. Nagy Szent
Vazul, a híres kappadókiai egyházatya a negyedik században így ír róla: "Tőle származik az eljövendő dolgok előre tudása, a szent titkok
ismerete, az elrejtett dolgok megértése, az adományok elosztása; neki
köszönhető a soha véget nem érő öröm, az Istenben való állhatatosság,
az Istenhez való hasonlóság.”
Érdekes, a tudós, a művész, a hívő találkozik vele. Az utca ember, a középszerű, miért nem?
Heisenberg, a múlt század természettudósa, amikor az atomok
legbelsejébe bepillantott nagyszerű kísérleteinél, szinte felkiáltott:
ott a legkisebb egységben csodálatos, színes élet örvénylik,
mindegyikben más változat. Mintha ott valaki játszadozna roppant
ötletekkel. Lélek ömlik el a mikró- és makrokozmoszban. A teremtéskor –
írja a Biblia – Isten lelke állt őrt, hogy ne káosz legyen, hanem
izgalmas, fejlődő, színes, kozmosz. Ott nincs sablon, nincs két
egyforma levél. Mi pedig lélekölő, kiskaliberű világot rendezgetünk be
lelkekben, társadalmakban. A művész is lelket varázsol az alaktalan
kőtömbbe, természetfeletti ízes valóságot lehel a 9. szimfóniába, égi
szépet mutat be a vásznon.
Ó emberek! A Lelket ki ne oltsátok!
|
|
|
