Karácsony, a szenteste legszebb, legboldogabb ünnepe az évnek. Vajon miért?
Beteghez hívtak, egy idős asszonyt kellett megerősítenem a szentségekkel. Férje könnyezve kísért a kapuig és szomorúan ezt mondta: "Mit ér az élet, ha elveszítjük?" Hazafelé azon gondolkodtam, mit kellett volna válaszolnom fájó kérdésére? Miért ragaszkodunk oly görcsösen az élethez, mi öltözteti az érdemesség fénylő köntösébe? Miközben elhelyeztük a betlehemi istálló figuráit szokásos helyükre, eszembe ötlött a válasz. Az emberi élet azért szép és akkor szép, ha a szeretet nyújtja felénk az ajándékát. Ez a szeretet fogad az élet partján és a vele való találkozásunk teszi értékessé életünket.
Karácsony azért az öröm ünnepe, mert Isten egy halhatatlan gyermeket küldött hozzánk, aki az örök élet ígéretével jött közénk. Isten tisztában volt Heródes gyilkos szándékával, az emberi történet véres drámájával. Nem vette körül a betlehemi jászolt védelmező falakkal és angyali légiókkal. Mint minden igaz szeretet, kiszolgáltatta magát, vállalta a sebezhetőség kockázatát. Mindennél fontosabb jó hírt hozott a földre: Ember szeretlek Téged! Tette ezt azért, hogy mindnyájan megtanuljuk: a boldogság tartományába nem a tudomány, nem a művészet, nem a gazdagság kapuján léphetünk be, hanem a szeretetén.
Karácsony Jézus születésének ünnepe, de a miénk is. Jézus ott és akkor Betlehemben az örök életre született. Azért örvendezünk, mert vérközösségre lépett velünk és isteni életet adó vérét nem lehet kivonni többé az emberiség érhálózatából.