|
|
Dr.
György Attila: Merre Magyarország?
|
Nálunk Magyarországon államosították az egyházi iskolákat, szétzavarták
az oly nagy szolgálatot teljesítő szerzetesrendeket, és mindent
elkövettek, hogy megöljék az emberek hitét. Így aztán félelmetes módon
lecsökkent a papság száma, tízezerről kb. kétezerre. Ezt a
munkaerőhiányt nem könnyű pótolni. Egy lezüllött társadalom
szemétdombján nem születnek eszményekért lelkesedő papi hivatások.
Szinte megdöbbentő, hogy magukat értelmesnek tartó nyilatkozók
az Egyház feladatának tartják a világszerte pusztító szegénység
megszüntetését. Nem kétséges, hogy a kereszténységnek kezdet óta a
szegények ispátolása volt egyik feladata. Jézus szavai szerint karitatív tevékenységünk hitelesíti hitünket.
A megoldáshoz azonban nem elegendők a szép szavak és eszmények.
Mindenki ismeri Kalkuttai Teréz anya
életművét, aki társaival a legszegényebb emberekben szolgálta
Krisztust. Valaki egyszer megjegyezte Teréz anyának: Amit önök csinálnak
az csak egy csepp a nyomorúság tengerében. Ez így igaz! Tehetnének
többet is. Sőt, megoldhatnánk a kínos szegénység minden problémáját.
Arra kérem a világ urait, az országok vezetőit, hogy adják nekem azt a
pénzt, amit fegyverkezésre költenek. Odaadták? Csak cinikus kacagás
volt a válasz.
Befejezésül hadd mondjak el egy mindenki számára vigasztaló
történetet. Tura nagyközség Pest
közelében.
A közelmúltban arra jártam és valami nagyon szépet láttam. A község
egyik szélén található az ottani cigányság lakótelepe. No, ne putrikra
gondoljon az olvasó, hanem szép, csinos, tiszta házakra. Dolgos emberek
lakják, gyermekeik rendesen járnak iskolába, hitoktatásra. Az
országútról beforduló út elején egy szép kőkeresztemelkedik, amelynek
márványtábláján olvashatja az arrajáró vándor, hogy ezt a feszületet a
turai cigányság emelte. Alatta egy idézet Szent Péter beszédéből: "Valóban
el kell ismernem, hogy Isten nem tesz a személyek között különbséget,
mindenki kedves előtte, aki féli, és igazságához igazodik bármely nép
fia is" (ApCsel 10, 34-35).
Bár az elmúlt évtizedekben előszeretettel irtogatták, de a
legtöbb faluban útszéli kereszt fogadja az érkezőt, búcsúztatja a
távozót. A kivágott keresztek közül sokan újra kinőttek. Ez a
legbiztosabb útjelző a "megbűnhődött jövendő" felé.
|
|
|
