|
|
|
Erdő Péter: Nagyböjt 4. vasárnapja
|
|
Krisztusban Kedves Testvérek!
Nagyböjt 4. vasárnapja van. A bűnbánat útját járva közeledünk Krisztus
kereszthalálának drámájához és a feltámadás ünnepéhez. Egyházunk
életében is drámai napokat élünk. XVI. Benedek pápa lemondása után
készülünk a konklávéra, kérjük a Szentlélek segítségét, hogy csakis
Isten akaratát követve és az Egyház javát keresve választhassuk meg
Szent Péter utódát.
A bűnbánat és a megtérés Krisztus tanításában központi helyet foglal
el. Már nyilvános működése kezdetén azt hirdeti: "Térjetek meg, mert
elközelgett az Isten országa!" Isten és ember viszonyát sokféle úton
közelíthetjük meg. Szavakba nem foglalható érzések, természeti
környezetünk, a világmindenség nyitott lelkű szemlélése is ezek közé az
utak közé tartozik. Hiszen a Teremtő átvilágít, átragyog a teremtett
világon. Bennünk pedig rejlik valamilyen titokzatos érzék a valóság
mélyebb dimenzióinak megragadására.
De az emberben csodálatra méltó tulajdonság a beszéd és az ezzel
szorosan összefüggő fogalmi gondolkodás is. Le tudjuk írni, és az
Egyház hosszú története során pontosan meg is fogalmaztuk, hogy mi a
bűn, mik Isten erkölcsi törvényének legfőbb szabályai, mi a bűnbánat,
mi a bűnök bocsánata, amelyben szilárdan hiszünk, és amelyet még a
Hiszekegyben is megvallunk. És Krisztus tanítása nyomán fogalmakba és
meghatározásokba öltöztetve kidolgozta az Egyház a kegyelemtan
gazdagságát is. Mert nem csupán meg kell bánnunk bűneinket. Nem csupán
el kell nyernünk Isten bocsánatát a bűnbánat szentségében - vagy ha
arra nincs mód, a tökéletes bánat révén -, hanem ez a megtérés egyben a
kegyelmi állapot visszanyerését is jelenti. Ragyogó fehér menyegzős
ruhát, Isten bensőséges közelségét.
De fogalmakon, meghatározásokon és szabályokon túl a mai ember sokszor
a virtuális valóságban mozog. Egész nemzedék számára jelenthet
vonatkozási pontot egy-egy kép, egy-egy történet, amely akár a
világhálón magával ragadó erővel terjed. És itt, a kommunikációnak ezen
a síkján újra csak közvetlenül találkozunk Jézussal, és rádöbbenünk,
hogy az ő eredeti, személyes hangvétele, a példabeszédek világa, mintha
éppen sajátosan is a mai emberhez szólna. Krisztus mindig a kortársunk,
mindig fiatal. Üzenete mindig friss és erőteljes.
A tékozló fiú példabeszéde, ahogyan Szent Lukács evangéliumából
felolvastuk, talán nem is szorul magyarázatra. Mert ott látjuk, ott
érezzük magunkat ennek a fiúnak a szerepében. Mi vagyunk azok, akik
örökségünknek tekintjük az életet, és szabadon, kedvünkre azt akarunk
kezdeni vele, amit éppen tetszik. És megyünk, vagy még inkább sodródunk
a magunk útján, és kopnak, rongyolódnak körülöttünk a helyzetek és az
adottságaink, és szinte nem marad semmi a kezdeti energiából. Kezdjük
rosszul érezni magunkat, fordulunk jobbra-balra, segítséget keresünk.
De egyik helyzetünk rosszabb, mint a másik. Mintha ritka lenne a
levegő. És akkor eljön a pillanat, hogy fölemeljük a fejünket, és
meginduljunk az eredeti tisztaság és szeretet felé. Ahogyan Ady Endre
írja: "Be szép a régi kép, a tiszta, Be szép volt a világon élni".
És ez az a pillanat, amikor az Isten felé kell fordulnunk. Amikor olyan
új, végtelen lehetőséget kapunk, mint utunk kezdetén. Fölkelek és
Atyámhoz megyek - mondja a tékozló fiú.
Nem lesz könnyű a visszaérkezés, de egyben biztosak lehetünk: akit
otthagytunk, akitől "függetlenítettük magunkat", ő most is tárt
karokkal vár minket.
Nem csak visszafogad fiának, de ünnepet rendez nekünk. És gyűrűt húzat
az ujjunkra. S még a lábunkra is sarut rendel. Itt, Rómában - a régi
templomok apszismozaikja alapján és a konstantini kalandos adománylevél
szövegéből kiindulva - talán még fehér kapcát is ad a saru alá, ami
pedig a perzsa satrafák és a római bíborosok kiváltsága volt. Szóval
nem akarja, hogy akárcsak egy porcikánk is magán viselje a
számkivetettség és a kóborlás porát.
Ez a helyzet pedig elragadó igazság és távlat az életünk számára. Azt
jelenti, hogy nem tengerparti kagylóhéj módjára végezzük a
világmindenség hordalékaként, hanem hazatalálunk. Isten személyes
szeretetébe, a boldogság, a világosság és a béke országába.
Most van itt az alkalmas idő. Most kell felkelnünk, felemelnünk a
fejünket, s ha nem találjuk a hazavezető utat, hát kérdezősködnünk kell
a régiektől, hogy melyik volt a jó út, melyik az az ösvény, amelyik a
fogságból az egyetlen és igazi otthon felé vezet. Ez az út maga Jézus.
Őt meghirdetni az embereknek - ez az Egyház dolga. Ezért létezünk.
Kérjük a mai szentmisében Urunkat és Mesterünket, adjon világosságot és
erőt Egyházának, hogy ma is hazahívó szó, világosság, iránymutatás,
örömhír lehessünk az egész emberiség számára. Ámen.
|
|
|
