Aggódó, örömtelen kor ez. Rengeteg a teher az
emberek, a családok, az emberiség és magyar
testvéreink vállán. Sokan összeroskadnak
anyagilag. Mások kétségbeesnek. Látom a
kórházakban: igen sok az öngyilkos. Egyre
növekszik az alkohol- és drogfogyasztók
száma. Nehéz élethelyzetekben nem látnak
kiutat. Igen sokan értelmükben bomlanak meg.
Tömegével találkozom depressziósokkal. A
rettegőknek, a széttört személyiségeknek, a
kényszerképzeteseknek se szeri, se száma.
Az egyház advent harmadik vasárnapján mégis
belekiáltja a világba:
Örüljetek,
bízzatok, nincs veszve semmi! Izajásnak Krisztus
előtt 700 körül, nekünk pedig most ad
küldetést az Úr:
"Vigyetek
örömhírt a szegényeknek,
gyógyítsátok a megtört szívűeket,
szabadítsátok meg a fogságban lévőket!..."
De kérdezzük: miért? Mi az alapja, hogy
örüljünk? Az alapja az a hatalmas és erős
történelmi Személy, aki már itt van, de
mindig, minden újabb nemzedéknek újra megjelenik,
mintegy bemutatkozik. Hiszen velünk marad a világ
végezetéig!
Kerényi Lajos atya
