Első találkozásunk a lelkiismeretünkbe kiáltó prófétával azt a
látszatot kelti, hogy Keresztelő János és Jézus egyénisége valahogy nem
illik össze. Igaz, Jézus is mondott korholó beszédeket, de nem ez
jellemzi alapállását. Ezzel ellentétben Keresztelő Jánosban az
Ószövetség prófétája szól, keményen, félelmetesen sürgetve a lelki
megújulást. Fontos feltétele ez a Megváltó várásának és
nem véletlenül került bele az evangélium
prológusába a bűnbánatra való felszólítás.
Ilyenkor adventben a bűnbánat lila ruhájába öltözik a liturgia, de a
bánat nem egyetlen útitársa zarándokéletünknek. Testvérként nyújtja
kezét az öröm felé, amelynek meg kell születnie a megtisztulás, a
különb emberség felé törő odafordulás lendületéből. A keresztény bánat
nem önsanyargató magatartás, hanem párosul azzal az örömmel, amely
eltemetett bűneink nyomában fakad.
A bűnbánatban nemcsak
múltunkat síratjuk, hanem az előttünk megnyíló új jövő felé fordulunk.
György Attila
