|
|
|
|
Don
Bosco: A hangcsere
|
1879.
februárjában történt, hogy Bosco Szent János és templomi kórusa
meghívást kapott Nizzába Mazzarello Máriától, hogy tartsanak ünnepélyes
szentmisét Szűz Mária ünnepének tiszteletére. Don Bosco vonaton tette
meg az utat kis énekeseivel, akik közül sokan addig még távolról sem
láttak vonatot. Csodálatosan telt számukra az út, mind kihajoltak az
ablakokon, és élvezték az eléjük táruló panorámát. Igen ám, csakhogy a
szél, amellett hogy összekócolta a gyerekek haját, a torkukat is
megviselte. Így az énekesek jó része rekedten érkezett meg Nizzába.
Közéjük tartozott a szólista, Natalino Brusasca is. Kezdetét vette a
szentmise, és a Glóriához érve minden szem Natalinóra szegeződött. De a
karnagy, Don Cagliero intésekor a kisfiú csalogányhangja bennrekedt.
Képzeljük csak el Natalinót, egy világ omlott össze benne, hatalmas
szorongás lett rajta úrrá, és elbújdosott. Don Bosco akkor megkérte
Mazarello Máriát, hogy keresse meg a fiút. Rá is bukkant, amint a
szőlőskert egyik barázdájában gubbasztva sírdogált. Mária visszavezette
a fiút Don Boscóhoz, aki így szólt hozzá felmutatva két ujját; "Két
dolog, Natalino: az első, gyere enni, mert ebédidő van, a második, ne
is gondolj rá többet... ma este majd meglátod, meglátod..."
Don Cagliero már készült megváltoztatni az esti szertartás énekrendjét,
de Don Bosco meggyőzte, hogy ne tegye, hagyja benn Natalino szólóját.
Elérkezett az este: Don Bosco csodálatos hangon prédikált, majd
elmondta az áldást, amelyet a Tantum ergó-nak kellett követnie; ez volt
Natalino pillanata, akinek addig viszont szemernyi hang sem jött ki a
torkán. Mikor azonban Don Cagliero intett neki, Natalino torkából
hatalmas meglepetésre csengő-bongó hang tört elő. Mindenki megindultan
hallgatta, maga Natalino is nehezen folytotta vissza könnyeit.
Ugyanakkor a Tantum ergo után Don Boscónak kellett volna elénekelnie az
Oremust, ám alig jött ki hang a torkán. A legközelebbi ministránsok is
alig hallották.
A szertartás végén Natalino sorra kapta a gratulációkat, majd Don Bosco
is odament hozzá, és azt suttogta: "No ugye, hogy megmondtam? Most
viszont már cseréljük vissza a hangunkat, mert megbeszélést kell
tartanom a munkatársaim körében."
Így a hangszálak visszatértek eredeti tulajdonosaikhoz. Natalino
Brusasca elhatározta, hogy élete végéig Don Bosco mellett marad, azt
mondta neki: "Don Bosco, ön nekem adta a hangját, én önnek adom az
életem."
|
|
|
