Hirtelen felindulásból sok butaságot elkövet az ember. Megbántja párját, pedig nem is akarta, olyasmit mond a főnökének, amit nagyon nem kellett volna. Józan eszünk ellenére felpofozzuk szemtelen gyermekünket, vérig sértjük legjobb barátunkat. Amikor az érzelem győz a józan ész felett, elronthatjuk az egész életünket. Ma már azt is tudjuk, miért. Egy amerikai pszichológus, dr. Daniel Goleman írta meg először, hogy az életben az értelmi képességek, vagyis az IQ nem elég az érvényesüléshez. Goleman bevezetett a pszichológiába egy új fogalmat, ez a fogalom pedig gyökeresen megváltoztatta a sikeres élethez szükséges képességekről vallott eddigi tudásunkat. A szerző nem kevesebbet állított, mint azt, hogy az EQ fontosabb, mint az IQ, vagyis az érzelmi/emocionális intelligencia nélkül nehezebb boldogulni az életben, mint a hagyományosan mért és fontosnak tartott értelmi képességek nélkül.
Nézzük azonban először, hogy mi is az a sokat emlegetett IQ.
Az első, intelligencia mérésére alkalmas teszt megírására szóló megbízást a század elején a francia Alfred Binet kapta hazája oktatásügyi minisztériumától. Arra kellett megoldást találnia, hogyan lehet kiszűrni azokat a gyerekeket, akik nem tudnak megfelelni a szabályos iskolai követelményeknek. Az intelligenciatesztek második nagy áttörése akkor következett be, amikor az USA belépett az első világháborúba, és a hadsereg számára megfelelő képességű katonákat kellett kiválogatni a teszt segítségével. Az intelligenciahányados megállapítását célzó tesztek aztán bevonultak a civil életbe. Iskolai, munkahelyi felvételik dőltek, s dőlnek el ma is segítségével. Klubok alakultak a nagyon magas IQ-val rendelkezők számára, és iskolák az úgymond szerényebb képességű gyerekeknek.
Az életben aztán kiderült, ez a mérés nem mindenható. Magas intellektusú emberek rontják el az életüket, míg náluknál jóval gyengébb képességűek sikeresek és boldogok.
Ennek a ténynek tudományos magyarázata van. Kétféle elménk, az érzelmi és a racionális közül bizonyos helyzetekben az érzelmi kerül fölénybe. Az emberi agy háromszor akkora, mint legközelebbi evolúciós rokonaié, a főemlősöké. Sok millió év során az agy magasabb rendű központjai az alacsonyabb rendű, ősibb állományból fejlődtek ki. Az agy legprimitívebb régiója, a gerincoszlop tetejét körülvevő agytörzs szabályozza az alapvető életfunkciókat. Az agytörzsből sarjadtak ki az érzelmi központok, legelőször a szaglás, később az emlékezés és a tanulás. Ez a gyűrű formájú rész a limbikus rendszer. Körülbelül százmillió éve pedig megjelent a vékony, kétrétegű agykéreg, a gondolkodás területe.