|
|
|
|
BENEDEK ELEK: A KERESZT
|
Réges-régen,
sok száz esztendővel ennek előtte, volt a Mátra hegy tetején egy
kereszt, híre-pora sincs ma. Élt ezen a vidéken egy gazdag, hatalmas
földesúr, aki mindig erre járt vadászni. Egyszer vadászat közben éppen
a kereszt mellé vetődött, s a kalapját sem billentette meg. Leült a
kereszt alá, s mondta az embereinek, hogy üljenek le azok is. Itt
mindjárt elészednek ételt-italt, esznek-isznak, vígan vannak. Egyszer
csak elfogy a bor, egy csepp nem sok, annyi sem volt. Na, víz az volt
elég, de az nem kellett a vadászoknak. A feszületnek fordul a földesúr,
s azt mondja:
- No, te Isten fia, ha igaz, hogy a kánai menyegzőn a vizet borrá változtattad, változtasd borrá ezt a vizet is!
Megrémültek a vadászok erre az istentelen beszédre, s mondották a földesúrnak:
- Uram, ne gúnyold az Isten fiát!
De hiába beszéltek, hiába intették, a földesúr felkapott egy serleget,
amelyik tele volt csordulásig vízzel, s ráloccsantotta a keresztre.
- Ezt változtasd át borrá, látod-e, ezt!
Abban a szempillantásban ért oda három vándor. Mind a háromnak korsó
volt a kezében, s egy-egy darab kenyér. A korsóban bor volt. Mondta a
legöregebb vándor:
- Térj Istenedhez, te gőgös ember!
Szörnyű haragra lobbant a földesúr, rárohant az öreg vándorra,
kiragadta kezéből a kenyeret, s ím, halljatok csodát, a kenyér
egyszeriben kővé változott. Akkor kivette a vándor kezéből a korsót, a
szájához emelte, s ím a bor abban a szempillantásban forró-meleg vérré
változott. A földesúr a rémülettől földre rogyott, és szörnyet halt.
Ekkor a három vándor kiásta a keresztet a földből, s angyaloknak
képében, ragyogó fényesség közt a kereszttel felszállottak az égbe.
|
|
|
