1118. december 21-én született Londonban - ötven évvel azután, hogy a normannok meghódították Angliát -, édesapja jómódú normann lovag és kereskedő volt, édesanyja pedig egy szaracén emír leánya. Egész kis gyermek korában beadták a mertoni ágostonos kanonokok iskolájába, később Oxfordban, azután pedig Párizsban taníttatták. A Canterburyi egyházmegyében volt fődiakónus - ekkor még nem létezett az anglikán egyház, Anglia egésze a római pápát ismerte el - szolgálatát kiválóan látta el. 1154-ben - Tamás ekkor harminchat esztendős - Theobald püspök az ifjú II. Henrik királytól a kancellári tisztséget kérte Tamás számára. Henrik, a középkor egyik legfényesebb, ugyanakkor legkíméletlenebb királya ekkor már tapasztalt katona, de még túlságosan fiatal ahhoz, hogy részletekre is kiterjedő támogatás és tanácsadás nélkül uralkodni tudjon. Tamás viszont elég öreg volt ahhoz, hogy vezethesse a királyt, ugyanakkor még elég fiatal ahhoz, hogy társa lehessen. Ezenkívül Tamás rendelkezett azzal a finom érzékkel, amellyel észrevétlenül tudott részt venni a király minden ügyében. Tökéletes és nagyon sikeres kancellár volt.
Theobald püspök halála után 1162. június 1-én pappá, a következő napon pedig a canterburyi egyházmegye püspökévé szentelték. Canterburyi érsekként az Egyház jogait nagyon határozottan védte II. Henrik király önkényével szemben, ezért először súlyos pénz-, majd börtönbüntetésre ítélték. Tamás nem ismerte el bírái illetékességét, ezért a Szentszékhez fellebbezett, ám biztonsági okokból Franciaországba menekült, és ott hat évig száműzetésben maradt.
1170. júliusában visszatérhetett, és a király is kibékült vele. Kapcsolatuk azonban az udvar ármánykodása miatt ismét elmérgesedett. Tamás sokat szenvedett. A felbőszült király uszítására zsoldosai 1170. december 29-én az esti zsolozsmáját végző érseket az oltár előtt, papjai szeme láttára ölték meg a canterburyi székesegyházban. III. Sándor pápa 1173-ban avatta szentté.
Érdekesség, és a történelem szomorú tragédiája, hogy Tamást halála után mégegyszer elítélték: VIII. Henrik király 1538-ban számvetésre idézte Tamást. Mivel a halott nem jelenhetett meg, a hatalmi őrületben tobzódó király lázadás, makacsság és felségárulás címén halálra ítélte: sírját feldúlták, ereklyéit elégették, a sírjában levő értékeket elkobozták, szobrait, képmásait és más emlékeket megsemmisítettek.